Vendéglátóipari körkép: van, aki téliesít, van, aki bezár
A teraszok téliesítésével, kiszállítással vagy a nyitva tartási idő csökkentésével próbálja meg átvészelni a vendéglátóipar a járványt. Egy sor erdélyi lokál ugyanakkor bezárt, a jelenlegi körülmények között nem tudnak ugyanis rentábilisan működni.
A járványhelyzet romlása miatt egyre több erdélyi településen tiltják meg a beltéri kiszolgálást, ami, főleg mivel kopogtat a tél, nehéz helyzetbe hozza a vendéglátósokat. A székelyföldi lokálok fokozottan megsínylik a korlátozást, a csíkszeredai zimankóban kevesek fognak kávézgatni, sörözgetni a szabad ég alatt.
Most mutatkozik meg, mennyire jó üzletpolitikát folytattak
Óvatos optimizmussal szemléli a helyzetet Mostis Gergő, a Kolozsvár belvárosában működő Planetárium söröző társtulajdonosa. Elmondása szerint 12 ezer lejt költöttek a lokál kültéri részének a téliesítésére, minden asztal mellé melegítőt szereltek. Tudatosan készültek a beruházásra, a nyári hónapokban tettek félre pénzt rá. Mostis Gergő szerint ebben az időszakban mutatkozik meg leginkább, hogy korábban mennyire jó üzletpolitikát folytattak a vendéglátóipari cégek.
„Mi sok rendezvényt szerveztünk, törekedtünk arra, hogy ne csak sört, hanem élményt is nyújtsunk. Ennek most ért be a gyümölcse, mert, bár a vendégeink zöme fiatal, s az egyetemistáknak csak 30-40 százaléka van Kolozsváron, nem tapasztaljuk a forgalom csökkenését” – nyilatkozta a Maszolnak a vállalkozó. Mostis Gergő kizártnak tartja, hogy a belső terek megnyithassanak jövő év tavasza előtt, amitől pedig igazán tart, az az éjszakai kijárási tilalom, mely nagyon visszavetné a forgalmukat.
Háromnapos nyitvatartás
Fésüs Levente, a nagyváradi Lokál társtulajdonosa kevésbé derűlátó. A Nagysándor (Aurel Lazăr) utcában található, elsősorban a fiatalok körében népszerű söröző jelenlegi forgalma legfeljebb 40 százaléka a megszokottnak, annak ellenére, hogy az elmúlt napokban kifejezetten kellemes volt az időjárás. A tulajdonosok azt fontolgatják, hogy télen csak heti két-három nap nyissanak ki, így csökkentve a költségeket.
A város legnépszerűbb vendéglőinek egyike, a Fő utcán található Cyrano tulajdonosai nem látták értelmét, hogy a jelenlegi körülmények között kínlódjanak. A szigorítások bevezetését követően az étterem bezárt, az ajtóra kiragasztott értesítés szerint a járványügyi korlátozások idejére a Cyrano felfüggeszti a működését.
Siralmas kommunikáció
A Csíkszereda sétálóutcájában működő 35 Social Pub-Bistro kiszállítással próbálja meg átvészelni a nehéz időszakot. Mint Pál Gábor, a lokál tulajdonosa a Maszol érdeklődésére elmondta, a kiszállítás maradt az egyetlen lehetőségük, hogy ne zárjanak be teljesen.
„A teraszok nyitva tarthatnak, de Csíkszeredáról beszélünk, ahol olyan az időjárás, amilyen, a múlt héten mínuszok voltak. Most nincsenek, de 15 foknál nincs melegebb napközben” – mutatott rá a tulajdonos. Pál Gábor azt is elmondta, hogy a városban sokan próbálkoznak ételkiszállítással. Ehhez a megoldáshoz folyamodtak ők is, ám ez nem hoz annyi jövedelmet, amennyi elég a fenntartáshoz. „Úgy néz ki, a kínálat egyszerűen a kereslet fölött van” – hangsúlyozta.
A tulajdonos úgy véli, ebben az évben nincs kilátás arra, hogy megnyíljanak a belső termek. „Csíkszereda messze a hármas fertőzési ráta fölött van és a számok csak emelkednek, talán valamikor novemberben, decemberben érhetik el a csúcsot” – mondta Pál Gábor. A bistro személyzetének nagy része kényszerszabadságon van, minimális létszámú alkalmazottal működnek. „Éppen csak annyi ember van bent, akik a napi menüt lefőzik, plusz a futár, aki kiviszi. Nincs kiszolgálás a teraszunkon. Öngól most a terasz, egy-két ember ül le naponta, és a pincérnek nem jön ki a fizetése” – fejtette ki a bisztró tulajdonosa.
A Városi Művelődési Ház épületében működő Kulissza Kávézó más megoldást választott, ideiglenesen felfüggesztette a tevékenységét. Mint azt a társtulajdonos, Kánya Flórián a Maszol érdeklődésére elmondta, elsősorban a hatósági intézkedések követhetetlensége vezetett a bezáráshoz. A vállalkozó felidézte, hogy a korlátozó intézkedések bevezetése idején több alkalommal jártak az üzletben a hatóság képviselői és ellentétes információkat közöltek.
Először október első napjaiban a teljes bezárási kötelezettségről értesítették a működtetőket, majd ezt módosítva közölték, hogy a teraszok mégis nyitva tarthatnak. Amikor Csíkszeredában a két hetes időszakra kiszámított fertőzési ráta elérte a 3-at, ismét felszólították őket, zárjanak be. Bár a városban működő kávézók többsége ezt követően is kinyitott, ők ezt nem tették meg. Ha pár szabadtéri asztallal működnének, több alkalmazottat el kellene hogy bocsássanak, így azonban, hogy felfüggesztették a tevékenységüket, mindenkit kényszerszabadságra küldtek.
„Nincs következetesség az intézkedésekben, hiányos a kommunikáció. Egyik nap bezáratnak, másik nap mindenki más nyitva van, minket elfelejtenek értesíteni a hatóságok. Az alkalmazottakkal szemben sem lehet azt csinálni, hogy egyik nap hazaküldöm, másnap visszahívom őket” – részletezte. Kánya Flórián hozzátette, amint lehetségessé válik a belső helyiségek megnyitása, biztosan megpróbálkoznak majd a működtetés folytatásával.
Elkendőzött kijárási tilalom
„Azt hiszem, hogy a vendéglátóipari vállalkozásoknak kevesebb, mint a fele húzza ki jövő tavaszig. Nagyon nehéz egy bizniszt hosszú kihagyás után újraindítani, s ha nem érkezik számottevő anyagi segítség a kormány részéről, akkor sokan fizetésképtelenné válnak majd” – mondta Gabriel Faflei, a Japanos éttermeket működtető cég tulajdonosa. A járvány kitörésekor hét Japanos vendéglő volt Bukarestben, időközben kettőt bezártak.
Faflei véleménye szerint az éttermek, kávézók és bárok bezárása egy kényelmes, de indokolatlan lépés a hatóságok részéről, mivel egy sor tanulmány azt bizonyítja, hogy ezek nem működnek gócpontként a járvány terjedésében. Az üzletember úgy látja, hogy jelenleg nem hivatalos, elkendőzött kijárási tilalom van, elhagyhatjuk ugyanis a lakhelyünket, de nincs hová mennünk.
- 33145 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33147 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33147 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33148 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33150 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33150 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni