Lélegzethez jutnak – újabb gazdasági mentőcsomaggal támogatják a vállalkozókat


-A A+

Újabb lélegzethez juttatja a koronavírus járvány által sújtott vállalkozókat a kormány által elfogadott 2020/181-es sürgősségi kormányrendelet. Debreczeni László sepsiszentgyörgyi adószakértő elmagyarázta: az intézkedés időt ad a vállalkozóknak az adók kamatmentes befizetésére vagy elodáz egyes kötelezően bevezetendő intézkedéseket.   

A kormány december 25-ig meghosszabbította a határidőt ameddig a cégek késedelmi és büntetőkamat nélkül befizethetik az adóhátralékaikat. Mint ismert, hasonló halasztásról már korábban is döntött a kormány, így a cégek gyakorlatilag márciustól halaszthatják az adók befizetését. Az első határidő október végén járt le, ezt hosszabbította meg a kormány december 25-ig.

Debreczeni László szerint ez „ingyen hitelt” jelent, hiszen az adókra szánt összeget a cégek folyó költségeikre használhatják. Az adótanácsadó ugyanakkor arra is figyelmezteti a vállalkozókat, hogy az adókra szánt összeget valahogy elő kell teremteni, hiszen „húzós” lesz befizetni az államkasszába annak, akik március óta nem fizetett. Az újabb gazdasági mentőcsomag arról is rendelkezik, hogy akinek a pandémia előtti időszakról vannak adótartozásai, az jövő év június végéig büntető és késedelmi kamat nélkül befizetheti azt az államkasszába.

Kedvezményesen át lehet ütemezni az adótartozásokat

A sepsiszentgyörgyi adószakértő elmondta, a 2020/181-es sürgősségi kormányrendelet lehetőséget ad az adótartozást felhalmozó cégeknek, hogy december 15-ig felkeressék az adóhatóságot (ANAF), és kérjék adósságaik kedvezményes átütemezését. Ez az eljárás attól kedvezményes, hogy az állam ezúttal eltekint attól, hogy az adós ingatlannal vagy ingósággal garantálja a tartozását.

Másrészt az adóhatóság napi 0,01 százalékos kamatot számol az átütemezett összegre, szemben a 0,02 százalékkal, amit a „rendes átütemezés” esetében számolnának. Az adósságok kedvezményes átütemezését 12 hónapra lehet részletekben befizetni.

Leírható az adóalapból a koronavírus-teszt

Debreczeni László közlése szerint a járványhelyzetre válaszolva a kormány lehetővé tette a cégek számára, hogy elvégeztessék alkalmazottaik koronavírus-tesztjét, és ennek költségét leírhatják az adóalapból. Fontos ugyanakkor, hogy ez a kiadás nem számít természetbeli juttatásnak, így az alkalmazottnál sem adózzák meg. Az adószakértő arra is rámutatott, hogy a cégek mindenféle számbeli megkötés nélkül, akár naponta is rendelhetnek koronavírus-tesztet munkatársaik számára, és mindezt a költséget leírhatja az adóalapjából.

Elnapolták a pénztárgépek csatlakozását az ANAF rendszerére

A nagy adófizetőknek szeptember 30-ig kellett volna csatlakoztatniuk online pénztárgépeiket az ANAF informatikai rendszerére, hogy az adóhivatal valós időben követni tudja a vállalkozás pénzmozgását. Mivel az ANAF informatikai rendszere még nem áll készen az adatok fogadására, a kormány december 31-ig elhalasztotta a határidőt, így ezidő alatt nem büntetnek.

Debreczeni László arra is figyelmeztet, hogy a kis- és közepes vállalkozások számára még megmaradt a 2021 január 31-i határidő a csatlakozásra, ám előre láthatóan az a határidő sem lesz tartható, mert nem készül el az ANAF informatikai rendszere, hogy fogadni tudja a cégektől érkező adatokat. Jelenleg minden cég a hónap végén letölti az elektronikus kasszagép memóriáját, és elektronikus formában elküldi az adatokat az adóhatóságnak.








EZT OLVASTA MÁR?

X