A harmadik negyedévben is nagy mínuszban volt a gazdaság
2019-hez képest 6 százalékos volt a visszaesés, éves összevetésben az ipar szeptemberben sem tudott növekedést felmutatni.
Szárnyal a román gazdaság, tudtuk meg ismét, immár sokadjára a válság kitörése óta, a pénzügyminisztertől. „Megvan a megerősítés, hogy a harmadik félévben nőtt a gazdaság, erre alapozzuk a jövő heti költségvetés-kiigazítást” – jelentette ki Florin Cîțu a legutóbbi kormányülés elején. Ludovic Orban hasonlóan optimista húrokat pengetett. „Nem kell túlzottan optimisták legyünk, de világos, hogy egy pozitív folyamat zajlik” – állapította meg a kormányfő.
Orban és Cîțu arra utalt, hogy a harmadik negyedévben, az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint a gazdaság teljesítménye 5,6 százalékkal nőtt a második negyedévihez képest. A két politikus ez alkalommal is féligazságokkal traktálta a közvéleményt, elhallgatva, hogy a honi gazdaság július 1. és szeptember 30. között 6 százalékkal gyengébben teljesített, mint 2019 azonos időszakában. Az év első kilenc hónapjában a bruttó hazai termék (GDP) 4,6 százalékkal csökkent.
A legfrissebb adatok fényében teljesen valószínűtlen a kormány prognózisa, amely szerint éves szinten a gazdaság visszaesése mindössze 3,8 százalék lesz. Úgy tűnik, sokkal nagyobb az esély arra, hogy az Európai Bizottságnak legyen igaza, mely 5,2 százalékos recessziót jósol.
A GDP legfontosabb összetevője, az ipar teljesítményének alakulása sem ad okot a derülátásra. A szeptemberi ipari termelés 18,7 százalékkal szárnyalta túl az augusztusit, azonban éves összehasonlításban stagnált, a kilenc hónapos teljesítménye pedig 12 százalékkal marad el a tavalyitól.
A kilátások két okból kifolyólag sem kedvezőek. Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat adatai szerint szeptemberben a német ipar 8,7, a francia pedig 6,1 százalékkal teljesített gyengébben, mint tavaly. Ebbe a két országba irányul a román export harmada, ha a német és a francia gazdaság gyengélkedik, az a hazait is érzékenyen érinti. Másrészt októberben Európa-szerte megszorító járványügyi intézkedések léptek életbe, kizárt, hogy ezek ne vessék vissza a gazdaság teljesítményét.
(Nyitókép: Agerpres)
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34938 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34941 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34941 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni