Tetszhalott állapotba dermedt a vendéglátóipar – segítséget a kormánytól egyelőre nem kaptak


-A A+

Az ágazat idei bevételei 3 milliárd euróval maradnak el a tavalyiaktól, segítséget a kormánytól egyelőre nem kaptak a cégek. Megnéztük, ilyen körülmények között hogyan próbálnak túlélni a vendéglátósok. 

Egymást érik a bárok és kávézók a nagyváradi Zöldfa (Vasile Alecsandri) utcán, de, bár az évszakhoz képest kellemes az idő, elvétve látni egy-egy vendéget a szabad ég alatt álló asztaloknál. Hasonló az utcakép a Fekete Sas Palota passzázsában. A szecessziós épületegyüttes Szent László tér felőli bejáratánál levő, a város egyik legnépszerűbb kocsmájának számító Lord’s hetek óta zárva tart, de a nyáron megnyílt, a Körös partján, a városházával átellenben található elegáns Dock is bedobta a törölközőt.

A magyar fiatalok közkedvelt sörözője, a Moszkva még kínlódik, este fél nyolc körül három asztalnál fagyoskodik pár ember, a Lokál ellenben teljesen kihalt, sötét némaság üli meg a máskor élettel teli udvart.

Hasonló a helyzet Kolozsváron is, a Főtér drága és felkapott vendéglőinek és bárjainak zöme ideiglenesen lehúzta a rollót: nem működik a Marty, a Nuka és a Bujole sem, a Toulouse jó ideje bezárt, a Storia pedig felszámolta a teraszát, csak elvitelre dolgozik.

Nyolcadára esett a bevétel

Az Óvárban levő Soviet még kitart, de Cseke Róbert tulajdonos már a működés felfüggesztésének gondalatával kacérkodik. “Lehet, hogy jövő héten bezárunk. Hideg is van, félnek is az emberek, nagyon kevés a vendég. A bevételünk a tavaly ilyenkorinak maximum az egy nyolcadát teszi ki, jó ideje veszteségesen működünk. Az alkalmazottak egy része már kényszerszabadságon van” – nyilatkozta a Maszolnak a vállalkozó. Cseke Róbert cége is pályázott a Támogatások forgótőkére program keretében, de egyelőre pénzt nem látott, azt sem tudja egyelőre, hogy fog-e egyáltalán.

A kormány ezidáig semmilyen, célzottan a járvány által leginkább sújtott vendéglátóipart támogató intézkedést nem hozott, ami miatt az ágazatban egyre nagyobb az elégedetlenség. “Ne felejtsük el, hogy az éttermek márciusban bezártak, most november van, de még semmilyen intékedést nem láttunk” – mondta Radu Dumitrescu, hat, SHC néven működő vendéglő tulajdonosa.

A terasz nem megoldás

Hiába engedélyezett a teraszok működtetése, jelenleg ez már nem megoldás, hiszen a vendégeknek nincs kedvük kiülni, hangsúlyozta Kovács István. A sepsiszentgyörgyi Park szálloda és étterem tulajdonosa szerint arra lenne szükség, hogy legalább 50 százalékos kapacitással, ellenőrzött körülmények között működtethessék a vendéglők, kávézók beltereit.

A sepsiszentgyörgyi vendéglátós szerint a jelenlegi helyzetnél már akár az egy hónapos teljes lezárás is jobb lenne, ha azáltal meg lehetne fékezni a koronavírus terjedését és utána lehetőséget kapnának az újraindulásra. Kovács István szerint nagy veszteséget jelent a kisebb-nagyobb családi, baráti, cégek rendezvények kiesése is, illetve az, hogy tervezni sem tudnak az év végi rendezvények tekintetében.

Kovács István hozzátette, a vendéglőket és kávézókat akkor is fűteni kell, ha nincs vendég, illetve az alkalmazottaknak fizetést kell biztosítani, a közköltségi számlákat fizetni kell, így, ha élnek is a kényszerszabadság lehetőségével, az elmaradó bevételek mellett hatalmas gondot jelent a fennálló kiadások fedezése.

Elmondta, az alkalmazottaik kezdték elveszíteni türelmüket, hiszen a kényszerszabadság idejére járó 75 százalékos állami bértámogatásból nem tudnak megélni, főként, hogy az ágazatban a fizetések mellett borravalót is szoktak kapni, ami teljesen kiesik. Sok pincér és szakács kénytelen más munkalehetőség után nézni, egyesek szakmát váltanak.   

20 százalékos kompenzáció

Ludovic Orban miniszterelnök a közelmúltban bejelentette, hogy a kormány egy olyan támogatási rendszeren dolgozik, melyen keresztül megtérítenék a tavalyi évhez viszonyított bevételkiesés 20 százalékát. A szakma szerint kérdéses, hogy ez elégséges lenne-e, mivel az ágazat bevételei átlagban 70 százalékkal estek vissza 2019-hez képest.

„Azon túl, hogy megbeszéléseket folytattunk a hatóságokkal, semmi konkrétum nem történt. Megkongattuk a vészharangot, ha azt akarjuk, hogy továbbra is létezzen turisztikai- és vendéglátóipar, akkor az államnak sürgősen lépnie kell” – nyilatkozta egy sajtótájékoztató során Dragoș Atanasiu, a Szövetség a Turizmusért szervezet elnöke.

A hazai szálloda- és vendéglátóiparban körülbelül 400 ezer ember dolgozik. Becslések szerint az ágazat idei bevételei 3 milliárd euróval lesznek kisebbek, mint tavaly.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X