Adókedvezményeket vezetnek be Marosvásárhelyen az épülettulajdonosoknak


-A A+

A marosvásárhelyi tanács csütörtöki soros ülésén határozattervezetet fogadott el, amelynek értelmében adókedvezményt nyújtanak az éves épületadók és -illetékek befizetésénél, az idei sürgősségi-, illetve veszélyhelyzet idején. Emellett a tanintézmények járványmegelőzési eszközökkel történő felszerelését is jóváhagyták. 

A Soós Zoltán polgármester által kezdeményezett tervezet értelmében 50 százalékig terjedő mértékben csökkentik az éves épületadót a magán- vagy jogi személyek tulajdonában levő, nem lakhatási rendeltetésű ingatlanokra vonatkozóan.

Kedvezményben részesülnek tehát azok az épülettulajdonosok, akik saját kereskedelmi tevékenységet folytatnak az ingatlanban vagy bérleti, használati vagy egyéb szerződés alapján kiadták azokat más vállalkozóknak, a sürgősségi-, illetve vészhelyzet idejére pedig a törvény kötelezte őket arra, hogy teljes mértékben felfüggesszék a gazdasági tevékenységüket. Illetve azok is, akik rendelkeznek a gazdasági minisztérium által kibocsátott vészhelyzeti bizonyítvánnyal, amely igazolja a gazdasági tevékenység részleges megszakítását.

Azon ingatlanhasználók, bérlők is a kedvezményezettek között vannak, akiknek a törvény értelmében kötelező módon fel kellett függeszteniük a kereskedelmi tevékenységüket a járvány idejére, mentesülnek a havi épületadó befizetése alól.

Ahhoz, hogy ezekben a kedvezményekben részesüljenek, az épülettulajdonosoknak kérvényt és egyéni felelősségvállalási nyilatkozatot kell benyújtaniuk december 21-ig a városháza Helyi adó és illeték igazgatóságára.

Védőfelszerelések az iskoláknak

Egy másik határozattervezet – amelyet szintén Soós Zoltán polgármester kezdeményezett és a helyi tanács elfogadta azt – a „Marosvásárhelyi tanintézetek kapacitásának megerősítése a SARS-CoV-2 vírus okozta 2020. évi világjárvány által előidézett helyzet kezelése érdekében” elnevezésű projektre és annak költségeire vonatkozik.

A projekt értelmében a tanintézeteket ellátják a diákok és tanárok tevékenységéhez szükséges védőfelszerelésekkel és orvosi eszközökkel: védőmaszkok felnőttek és gyerekek számára, egyszer használatos védőruhák, közepes erősségű felületi fertőtlenítőszerek, porlasztó-fertőtlenítő, kézfertőtlenítő, digitális infravörös hőmérő, baktériumelleni UV-lámpa, porlasztással fertőtlenítő automata berendezések és érzékelővel ellátott kézfertőtlenítő adagoló.

Mindezeket több mint 25 ezer óvodás és iskolás, valamint 3725 tanár, nem oktató és kisegítő személyzet veheti igénybe a marosvásárhelyi tanintézetekből. A projekt összértéke közel 20 millió lej, ebből a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal önrésze 57 120 lej.

(Címlapkép: Madarász Ákos)








EZT OLVASTA MÁR?

X