Szijjártó Péter Maros megyében: folytatódik a mezőgazdasági támogatások kifizetése
A magyar kormány folytatja az erdélyi mezőgazdasági feldolgozóegységek számára megítélt támogatások kifizetését - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a közmédiának a Maros megyei Kerelőszentpálon, ahol a magyar állam támogatásával létrejött gabonafeldolgozó üzemet látogatta meg.
A miniszter elmondta: Magyarország az elmúlt években 70 milliárd forintnyi beruházásösztönzési támogatást juttatott Erdélybe, amelynek segítségével 135 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre mintegy 6000 kisebb, közepes és nagy vállalat. Az idén 53 mezőgazdasági nagyberuházás jött létre, együttesen 40 milliárd forint értékben, amelyekhez a magyar kormány 20 milliárd forint támogatást biztosított.
Mindennek köszönhetően lehetővé vált az erdélyi gabonatárolási és gabonafeldolgozási kapacitás jelentős, 40 ezer tonnás növelése. "Ez azt jelenti, hogy az itt élő gazdálkodóktól meg tudják vásárolni a terményeket, azokat fel tudják dolgozni, és úgy tudják értékesíteni a piacokon. Ez hatalmas előrelépés az itt élő gazdálkodók számára" - fogalmazott a miniszter.
"Mivel a program ilyen sikeres, úgy döntöttünk, hogy folytatjuk (...), és újabb 6,5 milliárd forint értékben írtunk ki pályázatot újabb mezőgazdasági feldolgozóipari beruházásokra. Erre több mint 50 pályázat be is jött, ezek feldolgozását meg is kezdtük, és a jövő évben tudjuk folyósítani majd az újabb támogatást" - nyilatkozta a miniszter.
Vasárnap történelmet írhatunk, ha szép számban megyünk szavazni. Ezúttal minden adott ahhoz, hogy egy országos alacsony...
Közzétette: RMDSZ – 2020. december 2., szerda
Szijjártó Péter leszögezte, a magyar kormány vallja, hogy minden magyar felelős minden magyarért, ezért Magyarország a szívén viseli a határon túli magyar közösségek helyzetének a folyamatos javítását. Megjegyezte: azért nyújtottak gazdasági támogatásokat, mert a határon túli magyar közösségek, így az erdélyi is azt kérte a magyar kormánytól, hogy segítsen a gazdasági megerősödésben.
Erdélyben a támogatási pályázatok lebonyolításával a marosvásárhelyi Pro Economica Alapítvány foglalkozik. Szijjártó Péter szerda délután az alapítvány székházában tart sajtótájékoztatót Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével együtt.
- 34937 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34939 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34941 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34942 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni