Tovább csökkent az infláció, de egy év alatt közel négy százalékkal drágultak az élelmiszerek


-A A+

Novemberben folytatódott az éves inflációs ráta csökkenése Romániában, amely 2,1 százalékra mérséklődött az előző hónapban jegyzett 2,2 százalékhoz képest – közölte pénteken az országos statisztikai intézet (INS).

Tavaly novemberhez mérten az élelmiszerek drágultak leginkább, 3,81 százalékkal, a szolgáltatások 2,77 százalékkal kerültek többe, míg a nem élelmiszerek fogyasztói ára 0,78 százalékkal emelkedett.

Októberhez képest a havi infláció 0,13 százalék volt, tavaly decemberhez képest a fogyasztói árindexet 1,71 százalékon jegyezték november végén. Tavaly év végén 4 százalék volt az éves infláció, amely májusra 2,3 százalékra mérséklődött, ezután ismét növekedni kezdett, júliusban elérte a 2,8 százalékot, majd ismét fokozatosan csökkent.

A nemzeti bank november közepén lefele módosította az inflációs előrejelzését, így az idei év végére 2,1 százalékos fogyasztói árindexszel számol, ami 0,6 százalékponttal alacsonyabb a korábban közöltnél. A jegybank arra számít, hogy 2021 első negyedévének végére 2 százalékra mérséklődik az infláció, majd az év végére 2,5 százalékra nő. A román alapkamat jelenleg 1,5 százalék, amely történelmi mélypontnak számít.








EZT OLVASTA MÁR?

X