4,5 milliárd euró párolog el idén a gépjárműiparból


-A A+

Novemberben jó hónapjuk volt a gépkocsigyártóknak, az ágazat azonban éves szinten még mindig 11 százalékos mínuszban van 2019-hez képest.

Közel 5 milliárd euróval esik vissza idén a hazai gépjárműipar forgalma a tavalyihoz képest. A Személygépkocsi Gyártók Romániai Egyesületének becslései szerint az ágazat árbevétele 25,5 milliárd euró lesz. Ez 15 százalékkal kevesebb, mint a 2019-es 30 milliárd eurós forgalom.

Az alkatrészgyártók jobban megszenvedik a válságot, mint az autógyártók. A két hazai autógyártó, a Dacia és a Ford teljesítménye az év első 11 hónapjában 11 százalékkal maradt el a tavalyitól. Ez elég tekintélyes visszaesés, az ágazatban érvényesülő tendencia azonban pozitív, mivel október végén a lemaradás még 13 százalékos volt.

Novemberben az autógyártás magas fordulatszámon pörgött, a két gyár szerelőcsarnokaiban 48 ezernél több jármű készült, ami 9 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi termelést. A fejlődés egyértelműen a Ford érdeme, az amerikai vállalat Craiova-i üzemében 45 százalékkal több autót gyártottak, mint 2019 novemberében. A Dacia termelése, 28 650 darab, elmaradt a tavalyi 30 600-tól. Ez részben a Franciaországban bevezetett korlátozó intézkedéseknek a következménye, az EU második legnagyobb piaca ugyanis a Dacia export legfontosabb célországa.  

Az év első 11 hónapjában 164 404 EcoSport és Puma gördült ki az olténiai gyár kapuján, 31 százalékkal több, mint az elmúlt év azonos időszakában. A Dacia termelése ellenben 26 százalékkal visszaesett, 326 ezer járműről 240 295-re. A Mioveni-i gyárban valamennyi modellből kevesebbet állítottak össze idén, mint 2019-ben. Legnagyobb mértékben, 45 százalékkal, a Logan MCV termelése esett vissza. Dusterből 30, Loganból 8, Sanderoból pedig 5 százalékkal gyártottak kevesebbet, mint tavaly.

Népszerűbbek lettek a használt autók

Ha a novemberi kedvező folyamatok decemberben is folytatódni fognak, akkor az ágazatnak jók az esélyei, hogy egyszámjegyű visszaeséssel zárja az idei évet. Idén körülbelül 460 ezer személygépkocsit szerelnek össze Romániában, ami elég jó teljesítmény, ha el is marad a járvány kitörése előtt jósolt, félmillió darabot meghaladó termeléstől.  

A termelés visszaesésével párhuzamosan a belföldi eladások is csökkentek. November végéig 110 400 új személygépkocsit írattak forgalomba, 25 százalékkal kevesebbet, mint 2019-ben. A használt autók piaca kisebb mértékben, csak 15 százalékkal zsugorodott, 347 ezer darabra.








EZT OLVASTA MÁR?

X