Új benzinkutat nyitott a Mol Románia
Új benzinkutat nyitott a Mol Románia, amellyel romániai töltőállomás-hálózata 138-ra nőtt - közölte szerdán a vállalat.
Az MTI bukaresti irodájához eljuttatott közlemény szerint az új töltőállomás a kelet-romániai Suceava megyében nyílt meg Gura Humorului nevű településen. A kút létesítése mintegy egymillió eurót igényelt. A töltőállomás kiszolgálja a helybéli ügyfeleket, valamint a Moldva és Erdély közötti átutazókat egyaránt.
Daradics Kinga, a Mol Románia ügyvezető igazgatója elmondta, hogy ez a harmadik új töltőállomás, amit az idén nyitottak meg, így a Mol Románia benzinkút-hálózata 138-ra nőtt. A Mol Románia tovább erősíti az ország lefedését, és folytatja hosszú távú fejlesztési stratégiájának megvalósítását a helyi piacon - mondta Daradics Kinga.
A vállalat korábban közölte, hogy 2015-ig 15 százalékra akarja növelni a jelenleg 12 százalékos piaci részesedését. Ennek érdekében 16 további töltőállomás megnyitását tervezi. Tavaly a Mol Románia 4 százalékkal növelte eladásait, 469 ezer tonna üzemanyagot étékesített.
- 35415 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35418 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35418 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35419 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35420 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35421 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni