A Vállalkozói Konzultatív Tanács segíti Sepsiszentgyörgy fejlődését


-A A+

 „Sepsiszentgyörgy előnyös földrajzi elhelyezkedése és természeti diverzitása mellett magasan képzett és elkötelezett humán erőforrással rendelkezik. Előnyt jelent, ha a székely leleményességet innovatív ötletekké tudjuk formálni és mindezt népszerűsíteni” – fogalmazta meg Sepsiszentgyörgy gazdasági identitását Bihari Béla. A sepsiszentgyörgyi Vállalkozói Konzultatív Tanács elnöke elmondta: a háromszéki megyeszékhely erős kulturális identitással rendelkezik, ám a következőkben fontosnak tartják kialakítani a város gazdasági brandjét is.

Sepsiszentgyörgyön országosan egyedüliként fél évvel ezelőtt hozták létre a Vállalkozói Konzultatív Tanácsot (VKT), amelynek feladata, hogy szoros kapcsolatot alakítson ki a helyi önkormányzattal. Ezáltal megvalósul a város vezetése és a gazdasági szféra közti intézményes párbeszéd, illetve a testület javaslatokat fogalmaz meg gazdasági, beruházási kérdésekben és véleményezi az önkormányzat gazdasági jellegű intézkedéseit.     

Bihari Béla szerint a 23 tagú testületbe a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, az Asimcov vállalkozói szövetség és az informatikai ágazat szereplőit tömörítő IT Plusz Klaszter nevesít reprezentatív sepsiszentgyörgyi vállalkozókat az ipar, kereskedelem, mezőgazdaság, turizmus, IT, kutatás és szolgáltatás területéről. A Vállalkozói Konzultatív Tanácsban részt vevő vállalkozók mindannyian önkéntesen, társadalmi munkában tevékenykednek a közösség érdekében, mutatott rá Bihari Béla, akit újabb hat hónapra bízott meg a testület az elnöki feladatok, a tanácskozások moderálásának ellátására.

Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kiemelte, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat munkáját támogató vállalkozói testület létrehozása országosan egyedülálló, és fontos megvalósítása Kovászna megye gazdasági szereplőinek. A testület elsődleges célja, hogy hozzájáruljanak Sepsiszentgyörgy és Háromszék fejlődéséhez.

Bagoly Miklós, az Asimcov vállalkozói szövetség elnöke értékelte, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat pozitívan viszonyult a vállalkozói testülethez, és reményét fejezte ki, hogy jövő évben a többi háromszéki várossal és a megyei tanáccsal is hasonló együttműködést sikerül kialakítani.

Támogatási programokat és a bürokrácia csökkentését szorgalmazzák

Bihari Béla, a VKT elnöke elmondta: a testület idén júliusi megalakulása óta nyolc online tanácskozást tartottak, ezek során tíz gazdasági témát vitattak meg, többek között sepsiszentgyörgyi vállalkozókat támogató programokat, bürokráciacsökkentő intézkedéseket, vállalkozók pályázásra való ösztönzését, illetve Sepsiszentgyörgy gazdasági brandjének és identitásának kialakítását javasolták az önkormányzatnak.  

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat felkérésére három gazdasági jellegű intézkedést véleményeztek, ezek a helyi tanács által indított, a járvány által sújtott helyi vállalkozókat és a szépmezői ipari parkba betelepült cégeket támogató programok voltak.

Emellett további három javaslatot fogalmaztak meg a sepsiszentgyörgyi városháza fele: szorgalmazták a hivatali bürokrácia csökkentését, amely már el is kezdődött azzal, hogy megszüntették a gazdasági egységek működésének évenkénti engedélyezését, amely egy 14 dokumentum összeállításából álló folyamat, de más hasonló bürokráciacsökkentő intézkedések is következnek. Javasolták egy olyan program elindítását, amely pályázásra ösztönzi a sepsiszentgyörgyi vállalkozókat, illetve szorgalmazták Sepsiszentgyörgy gazdasági brandjének kialakítását, összegezte Bihari Béla.








EZT OLVASTA MÁR?

X