Hivatalosan hanyatlik a gazdaság, de Ponta nagyon elégedett


-A A+

Románia gazdasága hivatalosan is technikai recesszióba süllyedt – írta csütörtökön az Eurostat adataira hivatkozva több román lap.

Technikai recesszióról akkor lehet beszélni, amikor a bruttó hazai termék (GDP) legalább két egymást követő negyedévben csökken az előző negyedévhez viszonyítva. Romániában ezt történt a legutóbbi két negyedévben. A idei második negyedévben 1 százalékkal, az első negyedévben pedig 0,2 százalékkal csökkent a GDP az előző negyedévhez képest.

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) a második negyedév adatairól tájékoztató csütörtöki közleményében ezt elhallgatta, ám a HotNews portál kérdésére megerősítette az Eurostat információit. Az EU statisztikai hivatalának adatai szerint egyébként a románon kívül a ciprusi és az olasz gazdaság fordult recesszióba.

A Transilvana Bank vezető közgazdászának csütörtökön közzétett elemzése szerint a román gazdaság hanyatlása azzal magyarázható, hogy jelentősen csökkentek a befektetések a termelői ágazatokban, a fogyasztás növekedése pedig ezt nem tudta ellensúlyozni.

Ponta ünnepel

A nagyon rossz hírek ellenére Victor Ponta miniszterelnök valósággal ünnepelte csütörtökök a Facebook-oldalára posztolt bejegyzésében a román gazdaság alakulásáról szóló friss adatokat. „Romániában folytatódik a gazdasági növekedés! (…) A román az egyik legtartósabban növekedő gazdaság az EU szintjén” – írta a közösségi oldalon.

A kormányfő szerint az ad örömre okot, hogy az idei második negyedévben a gazdaság 1,4 százalékkal nőtt az előző év második negyedévéhez képest. Ponta ugyanakkor utal az előző negyedévhez képesti csökkenésre is. „Ez olyan, mint amikor egy autó 130 km/h helyett 100 km/h sebességgel halad – a lényeg, hogy megyünk előre!” – fogalmaz bejegyzésében a miniszterelnök.

Az Eurostat adatai szerint egyébként az EU tagállamai közül Romániában volt a legnagyobb a gazdaság csökkenése az idei második negyedévben az első negyedévhez képest. 

FRISSÍTÉS: Az első fél évben a román GDP 2,4 százalékkal nőtt a kiigazítatlan érték szerint, a kiigazított érték alapján a növekedés 2,6 százalékos volt a tavalyi első hat hónaphoz képest. A kormány egy csütörtöki közleményben úgy vélte, hogy a 2,6 százalékos növekedés Európában az egyik legmagasabb érték, ami továbbra is elsősorban az export és az ipar teljesítményének köszönhető. A kabinet 2,5 százalékos gazdasági növekedésre számít az idén - olvasható a közleményben.








EZT OLVASTA MÁR?

X