A belga Bpost érdeklődik a Román Posta iránt
A belga Bpost vállalat érdeklődik a Román Posta többségi részvénycsomagja iránt, így a hatóságok vele folytatnak tárgyalásokat a privatizációról - jelentette be csütörtökön egy sajtótájékoztatón Răzvan Cotovelea távközlési miniszter.
Az állam a postavállalat 51 százalékos részvénypakettjét akarja eladni. Egyedüli érdeklődőként a belga vállalat jelentkezett, így a miniszter szerint velük ülnek tárgyalóasztalhoz. A miniszter nem közölt határidőt, hogy mikor várható döntés a belgák ajánlatáról, amelyet később elemeznek.
Szerinte a postának 100 millió euró tőkére van szüksége azért, hogy versenyképes vállalattá váljon, de ennyi pénzt az állam nem tud ráfordítani, ezért a privatizáció az egyedüli járható út - magyarázta.
Mint mondta, tavaly ősszel 8,6 millió euró vesztesége volt az állami vállalatnak, most viszont 6,5 millió nyereséget tud felmutatni, ami azt mutatja, hogy jó irányba halad.
A posta részvényeinek 25 százalékát a Proprietatea befektetési alap birtokolja, az állam jelenleg 75 százalékos részvénypakettet birtokol a 27 ezer alkalmazottat foglalkoztató cégben.
Legutóbb tavaly májusban halasztották el a Román Posta privatizációját érdeklődés hiánya miatt.
- 34934 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34936 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34936 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34937 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34939 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34939 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni