Az IMF ellenzi a magáncsődtörvény elfogadását


-A A+

Levélben fejezte ki aggodalmát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magáncsődtörvény tervezet esetleges elfogadása miatt, mert szerintük megfelelő hatástanulmány készítése nélkül annak kedvezőtlen hatása lehet a hazai pénzpiacra.

A nemzetközi pénzintézet a levelet több miniszternek, a központi bank kormányzójának és a képviselőház illetékes szakbizottságának is megküldte. Az Agerpres hírügynökség által idézett dokumentum szerint az IMF a külföldi valutában felvett hitelek lejre váltásával kapcsolatos elképzelés sikerességével kapcsolatban is kételyeit fejezte ki, ugyanis úgy vélik, ez is veszélyezteti a bankrendszer stabilitását.

A múlt héten parlamenti szakbizottság vitatta meg a svájci frankhitelesek megsegítésének lehetőségeit, miután a svájci fizetőeszköz jelentősen megerősödött a lejjel szemben, és az elmúlt napokban többször is történelmi csúcson jegyezték. Darius Valcov pénzügyminiszter akkor bejelentette, a kormány a bajba jutott frankhitelesek számára is elérhetővé akarja tenni azt a programot, amely adókedvezménnyel bátorítja, hogy a hitelesek a futamidő meghosszabbításáról, vagyis az adósság átütemezéséről egyezzenek meg a bankokkal. Ez egy harmadik intézkedés lenne a magáncsődtörvény és a frankhitelek lejesítése mellett.

A parlamenti tanácskozáson a magáncsődtörvénnyel kapcsolatban az volt az egyik fő ellenvetés, hogy megterhelné az igazságszolgáltatást, amennyiben magánszemélyek is kérhetik a csődeljárást. Victor Ponta miniszterelnök csütörtökön a Jurnalul National című napilapnak adott interjúban kijelentette: támogatja a magáncsődtörvény intézményének bevezetését, ugyanakkor nem ért egyet a valutahitelek lejre váltásával.

Az IMF küldöttsége kedden érkezik Romániába a soron következő felülvizsgálati látogatásra. Ponta hétfőn a levélben kifejezett aggodalmakkal kapcsolatos kérdésre válaszolva kijelentette: nem ismeri a levél tartalmát. Rámutatott: a kormány és az IMF közötti megbeszélések napirendjén nem szerepel a frankhitelesek ügye, de ha a nemzetközi hitelezők tárgyalni akarnak erről, akkor azt a parlamenttel kell megtenniük.








EZT OLVASTA MÁR?

X