Tárgyal a román posta megvételéről a belga Bpost
Elfogadták a bukaresti hatóságok a belga Bpost vállalat nem kötelező érvényű ajánlatát a román posta többségi részvénycsomagjának megvásárlására, így a felek tárgyalásokat kezdenek - közölte kedden a távközlési minisztérium.
A privatizációs bizottság úgy ítélte meg, hogy a belga vállalat teljesítette a privatizációs kiírásban megszabott feltételeket, és elfogadta a nem kötelező érvényű ajánlatot. Egyedül a belga vállalat érdeklődik a román állami cég 51 százalékos részvénycsomagja iránt.
A román posta vezetői a Hotnews.ro hírportállal közölték, hogy június végére várják a belgák kötelező érvényű ajánlatát. A nem kötelező érvényű ajánlat elfogadása azt jelenti, hogy a belgák immár konkrét adatokhoz hozzáférve tárgyalnak a román posta vezetőségével a vállalat helyzetéről, majd ajánlatot tesznek a többségi részvénycsomag megvásárlására.
Addig is a távközlési minisztérium a román posta adósságait részvényekké akarja átalakítani, hogy növelje vonzerejét. Ezt a keddi közleményben is megerősítette a szaktárca.
A román kormány december közepén döntött arról, hogy elkezdi a posta privatizációját. A vállalat részvényeinek 75 százaléka a távközlési minisztérium birtokában van, további 25 százalék a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok tulajdonosainak kárpótlására létrehozott Proprietatea pénzügyi alapé. A román hatóságok 2013-ban is megpróbálták privatizálni a postát, de akkor nem érdeklődött iránta senki sem.
- 34928 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34930 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34930 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34931 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34933 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34933 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni