Ennyit adtak el okosórákból 2014-ben


-A A+

Érdekes számokat osztott meg egy független piackutató cég az okosórák általános fogadtatásáról.

Még nem jött el igazán az okosórák kora – így összegezhetnénk azokat az adatokat, amelyeket a SmartWatch Group független piackutató osztott meg az Apple Insiderrel – írja a HVG.

Ezek szerint ugyanis 2014-ben mindössze 6,8 millió darab okosórát adtak el, és ez a szám világviszonylatban nézve nem túlzottan magas. Az órák átlagos ára 189 dollár volt, 16 százalékkal kevesebb, mint a 2013-as 225 dolláros átlagár. Ezzel együtt a bevétel (az eladási darabszám növekedése miatt) 82 százalékos növekedést mutat.

A piacvezető – ebben a szegmensben – a Samsung, a SmartWatch Group szerint 1,2 millió Samsung Geart értékesített. A második hely – 700 ezer eladott modellel – a Pebble-é, azonban mivel ezek alsókategóriás (értsd: olcsóbb) eszközök, bevétel szempontjából megelőzi a Moto360, illetve az LG okosórái.

A SmartWatch Group jelentéséből az is kiderül, hogy 18 ország 89 vállalata dobott piacra okosórákat 2014-ben, de további 140 cég dolgozik ilyen eszközökön.

A piackutató szerint az okosórák piacára az Apple Watch megjelenése minden szempontból nagy hatást fog gyakorolni, amit már most is tudni: azonnal megnöveli 290 dollárra az okosóra-átlagárat.








EZT OLVASTA MÁR?

X