Döntött a bíróság: megmenekült az Igazi Csíki Sör


-A A+

Jogerősen elutasította szerdán a Suceava megyei táblabíróság a Heinekennek azt a kérését, hogy törvényszéki elnöki rendelettel azonnali hatállyal zárják be az Igazi Székely Sör csíkszentsimoni gyárát és kobozzák el az eszközeiket. Ezt a szellemi tulajdon megsértésére hivatkozva kérte a holland multinacionális cég.

A bíróság honlapján közzétett ítélet szerint a Heinekkennek preköltségként közel 9000 lejt kell kifizetnie a székelyföldi gyártónak, a Lixid Project Kft-nek és 2275 lejt a cég többségi tulajdonosának, Lénárd Andrásnak.

A per pozitív fejleményeiről szerdán az Igazi Csíki Sör Facebook-oldala is beszámolt. „Megnyertük a pert a Heineken Romániával szemben. Egy dolgot üzenünk a Heineken România Rt. részére és mindazoknak, akik valamiféleképpen fölül akarnak kerekedni rajtunk: minket, székelyeket nem lehet legyőzni, nem lehet mellőzni! Itt vagyunk több mint ezer éve, és mindig itt akarunk maradni” – olvasható a bejegyzésben.

Még nincs vége

Hajdu Gábor, a Csíki Sör Manufaktúra védőügyvédje a Krónikának elmondta, a Heineken által kirobbantott konfliktus ezzel még nem zárult le, a társaság ugyanis más fronton is támadja a székelyföldi céget. 

A holland sörgyártó panasszal fordult az Európai Unió szakosított intézményeként a spanyolországi Alicantéban működő Belső Piaci Harmonizációs Hivatalhoz (OHIM) is, annak megállapítására kérve a valamennyi tagállamra kiterjedő közösségi védjegyek, formatervezési minták lajstromozását végző hivatalt, hogy az Igazi Csíki Sör tulajdonképpen a Ciuc Premium hamisított változata.

A márka neve bántotta a Heinekent

Mint ismert, a Heineken Románia tavaly a szellemi tulajdon megsértése, szabálytalan konkurencia és tisztességtelen kereskedelmi tevékenység vádjával nyújtott be keresetet az Igazi Csíki Sört is előállító csíkszentsimoni sörgyár ellen. A társaság szerint az új termék elnevezése nagyon hasonlít a csíkszeredai üzemében palackozott Ciuc premiumhoz.

A Hargita Megyei Törvényszék azonban decemberben elutasította a Heineken keresetét. A multinacionális cég fellebbezését a Marosvásárhelyi Táblabíróság tűzte napirendjére. A Heineken januárban a legfelsőbb bíróságon kérte a per áthelyezését, mert szerinte a marosvásárhelyi ítélőtábla nem képes biztosítani a részrehajlás-mentes ítélkezést és a méltányos pert. A kérést Bukarestben jóváhagyták, így a per a Suceava megyei táblabíróságon folytatódik.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X