Lemondott a Román Lottótársaság vezérigazgatója


-A A+

Beadta a lemondását a pénzügyminiszternek a Román Lottótársaság vezérigazgatója, Adrian Manolache. A Digi24 értesülései szerint Eugen Teodorovici a lemondást elfogadta.

A lépés hátterében az áll, hogy csütörtökön bűnvádi eljárást indított a lottótársaság és három görög érdekeltségű nemzetközi szerencsejáték vállalat ellen illegális nyerőgép-üzemeltetés miatt, ami a gyanú szerint több mint 100 millió euró kárt okozott az államkincstárnak. Az ügyben Adrian Manolachét is kihallgatják.

Az ügyészek szerint a lottótársaság licenc és engedélyeztetés nélkül üzemeltetett 6 263 nyerőgépet 2006 és 2014 között – közölte a bukaresti ügyészség szerdán. Az illegális szerencsejáték tevékenységgel a cég több mint 463,4 millió lej kárt okozott az államnak.

 Három privát cég ellen is folyik a nyomozás: a LOTROM, az Intracom és az Intralot ellen. A másodlagos nyomozás azt szándékozza kideríteni, hogy mennyi bevétele származott a három cégnek a román piacon 2009 után, amikor a kormány egy sürgősségi rendelettel megváltoztatta a szerencsejátékkal kapcsolatos jogszabályokat.

„A rendelet hatályba lépését követően a lottótársaság nem tett eleget azon kötelezettségének, hogy minden egyes nyerőgépet engedélyeztessen, melynek díja évi 8.000 euró lett volna, sőt még szerencsejáték engedélyt sem igényelt (5.600 euró évente)” – olvasható az ügyészség közleményében.

Titkos megállapodás

A három céggel kötött titkos megállapodást 2003-ban írták alá, és tíz évvel később 2013-ban járt le. Az ügyészség számításai szerint a vállalatnak több mint 130 millió euró illegális bevétele származott ebből a tevékenységből. A pénzmosás felderítésének elősegítésére az ügyészség az összes érintett cég számláit zároltatta.

A Román Lottótársaságnak 1109 irodája van az országban (ebből 150 csak Bukarestben), ezekben üzemeltek a nyerőgépek.








EZT OLVASTA MÁR?

X