A Mezőgazdasági Minisztérium az egész országot le szeretné födni azzal a rakétarendszerrel, amely védi a mezőgazdasági területeket, az ingatlanokat és autókat a jégesőtől – számolt be Könczei Csaba.
A hazai sertésállomány hosszú évek óta csökken, a boltokba kerülő disznóhúsnak szinte fele importból származik.
Az RMDSZ szerint fontos erdélyi beruházások valósulnak meg a jövő évi költségvetésből, de továbbra is kétségeik vannak az önkormányzatok megfelelő finanszírozását illetően.
Az utóbbi évek szokását tartva idén is összegyűjtötte az eMag a legviccesebb kereséseket.
A komplexumban 150 kilométernyi pályahossza több lenne, mint amennyi lesiklópálya jelenleg egész Erdélyben van.
A Román Nemzeti Bank 2018. január elsejétől Románia új címerét tartalmazó bankjegyeket és pénzérméket hoz forgalomba.
A gazdák számára hasznos lehet az agráradminisztráció intézményeinek összevonása, mert az egy helyre befutó információkra alapozva kiszámíthatóbb mezőgazdasági stratégiákat lehet kidolgozni.
A parlament alsóháza döntő fórumként szavazta meg, hogy április elsejétől a közepes vállalkozók az adóhivatal regionális központjai helyett ismét a megyei adóügyi hivatalokban intézhessék adóügyeiket.
Romániában 11,1 százalékkal nőtt az eladott új járművek száma az első tizenegy hónapban a tavalyi azonos időszakhoz képest - közölte az autógyártók és -importőrök szövetsége szerdán.
Egész év folyamán engedélyezik a háziállatok legeltetését azoknak a tenyésztőknek, akik földtulajdonosok, valamilyen formában birtokolnak legelőket vagy az adott terület tulajdonosa írásos beleegyezését adja, hogy legelhetnek állatok a mezőgazdasági területén.
Napokon belül elkészül az ország leglátványosabbnak ígérkező autópálya-csomópontja.
Elutasította a román szabadalmi és védjegy hivatal (OSIM) az összes Tiltott Csíki Sör márka bejegyzését.
Az innovatív koncepció ellenére közlekedési vállalatnak minősül az internetes fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó Uber, így érvényesíthető rá a hagyományos taxitársaságokra vonatkozó nemzeti szabályozás - mondta ki szerdai ítéletében az Európai Bíróság.
.
25 vállalkozásból álló hálózatot azonosítottak az Országos Adóhatóság (ANAF) adócsalás elleni felügyelői.
Az európaiak döntő többsége úgy véli, hogy az Európai Unió (EU) gazdasága jól teljesít, az euróövezetben az uniós fizetőeszköz támogatottsága 2004 óta nem volt ilyen magas és többségben vannak azok, akik az unió jövőjét optimistán látják, miközben a bevándorlás és a terrorizmus miatt aggódnak leginkább - derül ki az Európai Bizottság kedden közzétett felméréséből.
Az Európai Bizottság két jogalkotási javaslatot terjesztett elő kedden, hogy megkönnyítse a vállalkozások - és különösen a kkv-k - számára termékeik Európai Unión belüli értékesítését, valamint megerősítse a nemzeti hatóságok és vámtisztviselők által végzett ellenőrzéseket annak érdekében, hogy ne lehessen veszélyes termékeket értékesíteni az európai fogyasztóknak.
A városon élők több mint fele 1 000 és 3 000 lej közötti összeget fog elkölteni az ünnepek alatt, egynegyedük 1 000 lej alatti összeget tervez költeni, derül ki egy felmérésből.
Két új támogatási szerződést írtak alá Bukarestben a Bihar Megyei Tanács vezetői, akik kedden számoltak be az eredményekről. A sajtótájékoztatón az is elhangzott: a határmenti megye élen jár az uniós támogatások lehívásában.