A Maros Megyei Tanács versenyvizsgát szervez a Terület- és Városrendezési Igazgatósághoz tartozó Véleményező, Engedélyező és Ellenőrző Szolgálat keretében egy I. besorolású, felső szakmai fokozatú tanácsadói állás betöltésére.
Integrált digitális infrastruktúrája 600-nál több érzékelőt tartalmaz, amelyek a tömeg-, valamint a gyalogos közlekedésről, a vízfogyasztásról, a levegő minőségéről, illetve idegenforgalmi látványosságokról szolgáltatnak adatokat és információkat.
A vád szerint egy hollandiai leányvállalatát használta a világ más országaiban keletkezett adóterheinek csökkentésére.
A Versenytanács jóváhagyta az OTP Bank újabb romániai akvizícióját, amelynek nyomán megvásárolta a Banca Romaneasca pénzintézetet.
Elutasította hétfőn a parlament plénuma azt a módosító indítványt, amelynek értelmében 71,5 százalékról 100 százalékra nőtt volna a helyi önkormányzatoknak a jövedelemadóból visszaosztott összeg aránya.
Idehaza még az aktatologatás dívik, a balti államokban már céget alapítani és szerződést kötni is lehet okostelefonról.
Megtartották vasárnap este a novemberi nyugtalottó-sorsolást. Pénzjutalmat a 2017. november 18-án kibocsátott, 821 lejes összegről szóló nyugtákkal lehet nyerni.
A Maros Megyei Tanács versenyvizsgát szervez a Terület- és Városrendezési Igazgatósághoz tartozó Véleményező, Engedélyező és Ellenőrző Szolgálat keretében a szolgálatvezetői tisztség betöltésére, amely I. besorolású, II szakmai fokozatú köztisztviselői állás.
Baróti házaspár, az áruszállítással foglalkozó Asztalos Attila és Orsolya nyerte el idén a Kovászna Megye Fiatal Vállalkozója díjat.
A legalább egy éve Magyarországon élő román állampolgárok erdélyi cégalapítására írt ki pályázatot a nagyváradi székhelyű Romániai Vállalkozásokért Egyesület (ROVE) és az illyefalvi LAM Alapítvány - közölte Nagy Tímea projektmenedzser pénteken az MTI-vel.
2,6 milliárd lejt termeltek meg tavaly az erdélyi főváros IT cégei, ami kimagasló eredmény, az országos árbevétel 12 százaléka.
Az Eurostat kedden közzétett adatai szerint Romániában regisztrálják az Európai Unió legnagyobb gazdasági növekedését, amely azonban a legmélyebb szegénységet takarja.
Az első tíz hónapban 7,5 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene a tavalyi azonos időszakhoz mérten - közölte csütörtökön az országos statisztikai intézet.
Novemberben 5,9 százalékkal nőtt a forgalomba állított új személygépkocsik száma az európai autópiacon az egy évvel korábbihoz viszonyítva, különösen Spanyolországban és Franciaországban volt nagy az emelkedés.
Az Európai Bizottság szerdán közzétett jelentése szerint az európai strukturális és beruházási alapok eddig 278 milliárd eurót juttattak az uniós tagországok gazdaságába.