Édler: jól teljesít a háromszéki gazdaság


-A A+

Kovászna megyében a tavaly volt az első év amikor az ipar dominált a kereskedelemmel szemben, ez jó jel, mert azt jelenti, hogy van hozzáadott érték a háromszéki gazdaságban, mutatott rá csütörtöki  sajtótájékoztatóján Édler András.

A Kovászna megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke sajnálatosnak tartja, hogy az ipar és kereskedelem aránya azért változott meg, mert kiesett a képből az egyik legnagyobb forgalmat megvalósító vállalkozás, az elektronikai termékekkel kereskedő Domo. Ezt ugyanis átszerveztek, a fővárosba költöztették a székhelyét és felszámolási eljárás indult ellene.

Az elmúlt esztendő pénzügyi adatait elemezve az is kiderült, hogy Háromszéken 2014-ben az egy évvel korábbi periódushoz képest ugrásszerűen megnőtt az építkezési cégek forgalma. A nagyarányú, 58 százalékos emelkedést Édler András egyrészt a Schweighofer fafeldolgozó rétyi befektetésével illetve nagy közberuházásokkal magyarázott, amelyeket helyi cégek építettek.

A háromszéki kereskedelmi kamara az elmúlt esztendőben kiemelkedő gazdasági teljesítményt felmutató cégek díjazására készül.  Tavaly a 4 554 cégből 3 899 adta le pénzügyi mérlegét, ezeket elemezve kiderült, hogy 869 vállalkozás kerülhet be a cégtoplistába, de kiszűrtek 16 olyan céget, amelyek mutatóik alapján a díjazottak közé kerülhetnének, de a pénzügy, rendőrség vagy fogyasztóvédelem adatai szerint tisztességtelenül tevékenykedtek.

Édler András szerint a legeredményesebb 853 vállalkozás valósította meg 2014-ben Kovászna megye üzleti forgalmának 72,5 százalékát, 821 millió eurót, ami 13,4 százalékkal nagyobb mint egy évvel korábban. Kovászna megye legnagyobb vállalkozói összesen 17 751 személyt foglalkoztatnak.

A huszonötödik alkalommal sorra kerülő díjazáson a pénzügyi forgalom és nyereség szerint rangsorolják a cégeket, de minden tevékenységi területen díjazzák az első tíz vállalkozást. Az idei díjátadó gálát október 22-én a sepsiszentgyörgyi Sugás vendéglőben tartják. Elektronikus levelet küldtek a toplistás cégeknek, felkérik a vállalkozókat, hogy a kereskedelmi kamara www.ccicov.ro honlapján aktualizálják cégeik adatait, töltsenek fel logókat illetve egy rövid leírást, amelyek majd bekerülnek az idei katalógusba is.








EZT OLVASTA MÁR?

X