Háromszéki diákok jelentkezését várják az Ötletek Versenyére


-A A+

A Junior Business Club, a Kovakő egyesülettel közösen harmadik alkalommal szervezi meg az Ötletek Versenye című vetélkedőt. A megyei szinten zajló eseményre középiskolás diákok jelentkezését várják. 

Az Ötletek versenye során a szervezők által előre megszabott minta alapján kell kitaláljanak egy rendezvényt a 3–4 fős csapatokban jelentkező középiskolás fiatalok, akik ugyanakkor eldönthetik: mi legyen a program témája. Ifjúsági, sport, kultúrális vagy egyéb érdekes rendezvények bemutatására is vállalkozhatnak. Karácsony Zsolt, a JBC elnöke kiemelte, a versenyek által a fiatalok megismerhetik a tervezés folyamatát, azaz, hogyan kell azt lépésről-lépésre kivitelezni.

Kristó Kinga, az Ötletek versenyének főszervezője elmondta, a cél a fiatalok ösztönzése arra, hogy beleszóljanak abba a körforgásba, amelyek alapján rendezvényeket szerveznek Háromszéken. Amennyiben nagy létszámban jelentkeznek, előválogatást is szerveznek a regisztrált ötletek leírását és céljait figyelembe véve. A szakmai zsűri előtt zajló döntőnek a Berde Áron Gazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola ad otthont október 14-én. „Első alkalommal lesz megyei szintű a verseny, ugyanis azt látjuk, rengeteg háromszéki aktív szervezet működik, így ezúttal nekik is megadjuk a lehetőséget ötleteik bemutatására” – fogalmazott a főszervező. Az előző években sport, kultúrális és további interaktív ötletek születtek és valósultak meg a vetélkedők nyomán.

“A rendezvényen elhangzott ötleteket felkaroljuk, és a diákokkal közösen azon dolgozunk, hogy ezek belátható időn belül valóra válhassanak” – zárta gondolatait a Kovakő elnöke, Antal Balázs.

A versenyre való jelentkezés határideje október 12., regisztrálni a Facebook-eseményen található űrlappal lehet, az Ötletek versenye címszó alatt. További információk Antal Balázs Kovakő elnöknél a 0752-953 369-es telefonszámon, valamint a juniorbusinessclub@yahoo.com e-mail címen igényelhetőek.







EZT OLVASTA MÁR?

X