Olcsóbb víz: plágiummal vádolja az RMDSZ Victor Pontáékat


-A A+

Üdvözölte pénteken az RMDSZ, hogy a a kormány sürgősségi rendelettel 9 százalékosra csökkentette a víz hozzáadottérték-adóját (TVA-áfa). A lépést ugyanis korábban éppen az RMDSZ javasolta

"Megelégedéssel vettük tudomásul, hogy sürgősségi kormányrendeletben módosítják az adótörvénykönyvet, figyelembe véve a szövetség áprilisi, kolozsvári kongresszusán elfogadott kezdeményezését, miszerint a közüzemi szolgáltatások, a rezsiköltségek általános forgalmi adóját kilenc százalékra kell csökkenteni" – fogalmazott Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő pénteken.

A politikus emlékeztetett: az ügyvezető elnökség kérésére maga terjesztette fel azt a családpolitikai programdokumentumot az idei kolozsvári kongresszuson, amely az akkori 24, mostani 20 százalékról kilencre csökkentené a közüzemi szolgáltatások, a rezsiköltségek – víz, szennyvíz, fűtés, elektromos áram, szemét, gáz – általános forgalmi adóját. "Mi akkor azt ígértük, hogy ezt törvényjavaslat formájában a parlament elé terjesztjük” – hangsúlyozta a Bihar megyei parlamenti képviselő. 

Kiemelte: a szövetség a dokumentum pozitív hozadékát abban látja, hogy minden családnak olyan pluszjövedelme maradna minden havi közköltség kifizetése után, amelyet életminősége javítására költhetne el.

„Bár a Ponta-kormány először lesöpörte javaslatainkat, most úgy néz ki, elfogadta, ha úgy tetszik plagizálta azt: jövő évtől kilenc százalékos hozzáadottérték-adót számolnak fel a vízre. Ez egy kiváló RMDSZ-siker, ami arra enged bennünket következtetni, hogy programdokumentumunk további javaslatait is életbe ültetik, ez által is valósan foglalkozva az állampolgárok problémáival” – összegzett Szabó Ödön.








EZT OLVASTA MÁR?

X