Folytatja a harcot a Samsung és az Apple


-A A+

Az Apple képtelen abbahagyni a Samsung heccelését: a már megítélt 548 millió dollár mellé még 180 milliót követel a dél-koreai vállalattól.

Három éve húzódik a két mobilgyártó közti vita. A bíróság még 2012-ben 930 millió dollárnyi kártérítést ítélt meg az Apple-nek, aki olyan szabadalmai felhasználásáért perelte a Samsungot, mint a kétujjas képnagyítás, az egyujjas görgetés, a Home gomb, és a lekerekített sarkak.Ezt sikerült több évnyi pereskedés után majdnem felére alkudni a bíróságok idei döntése alapján.

A Samsung az amerikai Legfelsőbb Bíróságnál fellebbezett, arra hivatkozva, hogy a jogszabály nem illeszkedik a modern időkhöz, és elfojtja a versenyt. A legfelsőbb bíróság az 1800-as évek óta nem foglalkozik termékek külsejével kapcsolatos szabadalmi perekkel, így kérdéses még, hogy elvállalja-e az Apple és a Samsung maratoni ügyét – írja az Origo.

Az Apple azt állítja, az említett szabadalmakat öt további Samsung-mobilnál használták fel a 2012-es ítélet után, így folytatódhat a viszály.








EZT OLVASTA MÁR?

X