Informatikában Románia az uniós Top 10-ben van


-A A+

Három év leforgása alatt 23 százalékkal nőtt a Romániában dolgozó programozók száma. Ennél lendületesebb fejlődést csak öt EU-tagállamban produkált az ágazat.

Az informatika az egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasági ágazat idehaza. A maga eszközeivel az állam is megpróbál kedvező közeget teremteni, így például a felsőfokú informatikai végzettséggel rendelkezők, akik a saját szakterületükön dolgoznak, évek óta nem kell személyi jövedelemadót fizessenek.

Tavaly nyáron a kormány tovább bővítette a kedvezményezettek körét, most már minden webfejlesztő adómentességet élvez, végzettségétől függetlenül. Valószínűleg az adómentesség is közrejátszik abban, hogy az Eurostat legfrissebb statisztikái szerint az Európai Unióban immár a kilencedik helyen állunk az informatikai iparban dolgozók száma alapján.

Az EU statisztikai hivatalának adatai azt mutatják, hogy nálunk 230 ezren dolgoznak a számítástechnikai ágazatban. A legtöbb informatikussal 1,5-1,5 millióval, Németország és Nagy-Britannia büszkélkedhet, majd Franciaország (914 ezer), Olaszország (558 ezer) és Spanyolország (535 ezer) következik.  

A számítástechnikai szakemberek számának növekedése tekintetében még jobban állunk, ugyanis tavaly 23 százalékkal voltak többen, mint három évvel korábban. Ennél nagyobb arányban csak öt EU-tagországban szaporodtak meg az iparág alkalmazottai: Portugáliában, Németországban, Luxemburgban és Belgiumban.

Az elmúlt évek látványos fejlődése ellenére az idehaza dolgozó informatikusok az aktív lakosságnak csak 2,65 százalékát teszik ki, amely eredménnyel az uniós ranglista második felében fogalunk helyet. AZ EU-s átlag 3,66 százalék, míg a listavezető Finnország, 6,66 százalékkal, amely mögött alig valamivel marad le Svédország 6 százalékkal. A dobogó harmadik helyén egy másik dúsgazdag jóléti állam, Luxemburg áll, 5,09 százalékkal.

Magyarország szintén az élbolyba tartozik, az anyaországi munkavállalók 4,85 százaléka az informatikai ágazatban keresi a kenyerét. Legfejletlenebb a számítástechnikai ipar Görögországban és Litvániában, ahol a munkaképes lakosságnak csupán 1,31, illetve 1,94 százaléka dolgozik ebben az ágazatban.

Háromezer eurós fizetések

„Az elmúlt években a szoftver- és informatikai ipar súlya a gazdaság egészén belül exponenciálisan nőtt, ami a humán erőforrások piacára is rányomja a bélyegét. A felsőfokú oktatásban a végzősök száma évi 7000 körül mozog, ami kisebb, mint a kereslet, ezért a cégek a rokon szakokról is verbuválnak munkatársakat” – nyilatkozta a közelmúltban Valerica Dragomir, a szoftveripari munkáltatók érdekvédelmi szervezetének elnöke.

Nem is csoda, hogy az ágazatban dolgozók száma rohamosan nő, hiszen egy egyetemről frissen kikerült, szakmai tapasztalattal nem rendelkező programozó fizetése nettó 500 euró körül mozog, ami a tapasztalat, valamint a kompetencia növekedésével elérheti akár a 3000 eurót. Románián belül Bukarest mögött Kolozsvár a második számú informatikai központ. 2008 óta megháromszorozódott a kincses városban dolgozó programozók száma, akik tavaly mintegy 15 ezren voltak. 








EZT OLVASTA MÁR?

X