Közel másfél milliárd eurót költöttünk az interneten


-A A+

Gyerekcipőben jár a hazai online kereskedelem, a lakosság mintegy 8 százaléka vásárol a világhálóról. A britek kilencvenszer annyi pénzt hagynak webáruházakban, mint a romániaiak. 

2,7 millió romániai lakos vásárolt tavaly az interneten keresztül, derül ki az Országos Statisztikai Hivatal és a webáruházak adataiból. Az online kereskedelmi forgalom 1,4 milliárd eurót tett ki, ami körülbelül 30 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A webáruházak látogatói közül legtöbben, 37,6 százalék, ruhaneműt és lábbelit vásárolnak.

A legnépszerűbb termékcsoportok rangsorában az elektronikai- és elektrotechnikai termékek, a kozmetikumok és illatszerek, majd pedig a számítógépek és mobiltelefonok következnek. „A nők nagyobb arányban vásárolnak internetről, mint a férfiak, s az egy főre eső elköltött összeg tekintetében is megelőzik az erősebb nemet” – nyilatkozta Liviu Taloi internetes kereskedelemi és online marketing szakértő.

Az első hazai webáruházak 1996 tájékán jelentek meg, s jellemzően könyvek és CD-k árusításával foglalkoztak. A 2000-es évek elején aztán feltűntek az elektromos-, elektrotechnikai- és számítástechnikai termékekre szakosodott kereskedelmi portálok, s jó ideig ezek az árucsoportok voltak a hazai internetes kereskedelem húzóágazatai. Háztartási- és számítástechnikai termékekkel indult a piacvezető romániai webáruház, az eMag is, amely immár széles áruskálát kínál, illatszerektől kutyaeledelig.

Az eMag piaci részesedése tavaly 60 százalék körül volt, s a jelenleg dél-afrikai tulajdonban levő vállalat jelen van már a bulgár, a magyar és a lengyel piacon is. A szakemberek szerint idehaza óriási kiaknázatlan potenciál rejlik az online kereskedelemben, ugyanis a lakosságnak valamivel több, mint a fele, kb. 10 millió ember internetfelhasználó, ám csak az egynegyedük vásárol a világhálóról.

Európában a britek vásárolnak leginkább az internetről, a szigetország online kereskedelmének a forgalma tavalyelőtt 127 milliárd euró volt. Ezzel az eredménnyel Nagy-Britannia mérföldekkel megelőzi a 71 milliárd eurós forgalmat produkáló német és az 56,8 milliárd eurós francia piacot. Az oroszok 18,8 milliárd euróért vásároltak az internetről, míg a magyarországi online kereskedelem volumene 0,91 milliárd euró volt. Figyelembe véve a lakosság számát, ami kb. fele a romániainak, azt látjuk, hogy a magyar internetes kereskedelem lényegesen fejlettebb, mint a hazai.

Az e-kereskedelem legnagyobb piaca Ázsia, megelőzve Európát és Észak-Amerikát. Az Ecommerce Europe szervezet adatai szerint 2014-ben az öreg kontinens online kereskedelmi forgalma 423 milliárd eurót tett ki, tavaly pedig valószínűleg 470 millió euró körül mozgott. A Geometry Global piackutató cég nemzetközi felmérése szerint az online kereskedelem elterjedését leginkább az adatvédelmi megfontolások nehezítik, a vásárlók jelentős része ugyanis nem érzi elég biztonságosnak az internetes fizetést.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X