70 százalékkal több lakossági jelzáloghitelt adott az OTP Bank Románia


-A A+

Az első fél évben 70 százalékkal több lakossági jelzáloghitelt adott az OTP Bank Románia a tavalyi év hasonló időszakához képest - közölte hétfőn a pénzintézet.

Ljubicic Gábor, az OTP Bank Románia vezérigazgató-helyettese a közlemény szerint elmondta, hogy az idén meg akarják háromszorozni a lakossági jelzáloghitelek volumenét tavalyhoz mérten, hiszen az OTP Bank kínálata az egyik legelőnyösebb a romániai piacon.

Közölték, hogy a 200 ezer euróig vagy az ennek megfelelő lejösszegig terjedő 30 éves futamidejű jelzáloghitel már 20 százalékos előleggel is igényelhető.

Az elmúlt hónapokban a romániai bankok zöme szigorította a jelzáloghitelezési feltételeket, miután április végén Klaus Johannis államelnök kihirdette a jelzáloghitel-törlesztést kiváltó ingatlanátadásról szóló törvényt. A május közepén hatályba lépett törvény lehetővé teszi, hogy egy hiteles önként átadja a banknak az ingatlanfedezetet, és ezzel megszabaduljon a teljes adósságától, akkor is, ha az ingatlan értéke ma már nem fedezi a hitelszerződésben vállalt fizetési kötelezettségeit. A jogszabály ellen élesen tiltakozott a bankszféra. Az intézkedés hatására a bankok többsége 30-40 százalékra emelte az előleget jelzáloghitelek esetén.

A törvények módosítása ellenére az OTP Bank Románia vezetői úgy vélik, hogy közép- és hosszú távon a jelzáloghitelek volumene nőni fog. Diósi László, az OTP romániai leányvállalatának vezérigazgatója emlékeztetett: a gazdaság ismét növekedési ciklusban van, az átlagjövedelmek emelkednek, így egyre több magánszemély számára válik lehetségessé új lakás vásárlása. A lakhatási körülményekről szóló statisztikai adatok azt vetítik előre, hogy igény van új lakások építésére. "Ezek a tényezők jó alapot teremtenek, hogy a jelzáloghitelek piaca tartósan növekedjen" - mondta a vezérigazgató.

Az OTP romániai leánybankja 2 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik a piacon, ügyfeleinek száma meghaladja a 426 ezret, mintegy 1300 alkalmazottat foglalkoztat. 

Az első negyedévben 50 százalékkal, 8,8 millió lejre növelte az adózás utáni nyereségét a tavalyi hasonló időszakhoz mérten. A bank tavaly 21,9 millió lej adózás utáni profitot ért el.








EZT OLVASTA MÁR?

X