Ezekben az erdélyi városokban nyit áruházat az IKEA


-A A+

Jövőre Bukarestben, 2020-2021-ben pedig Brassóban, Kolozsváron és Temesváron nyit egy-egy üzletet az IKEA – közölte sajtótájékoztatón a svéd lakberendezési áruházlánc dél-kelet európai részlegének vezérigazgatója.

Stefan Vanoverbeke elmondta, a második romániai áruházukat 2018 végén nyitják meg, szintén Bukarestben. Ez a beruházás a telek megvásárlásával együtt 80 millió eurójába került a cégóriásnak. Az új áruház 36 ezer négyzetméteres lesz, 10 ezer négyzetméterrel nagyobb a már meglévő fővárosi üzletüknél.

Az economica.net szerint a vezérigazgató az IKEA középtávú romániai terveiről is elárult részleteket: Brassóban, Kolozsváron és Temesváron már telkeket keresnek egy-egy áruház megnyitásához. Vanoverbeke ígérete szerint ezek az új üzletek 2020-21-ben nyílnak meg.

Az IKEA jelenlegi bukaresti áruházát évente több mint hárommillió vásárló keresi fel. A múlt év szeptembere és 2016 augusztusa között 515 millió lejes forgalmuk volt, 21 százalékkal nagyobb az előző egy évben elért eredménynél.








EZT OLVASTA MÁR?

X