Jobban teljesítenek a nők által vezetett cégek


-A A+

Világszinten Románia a középmezőnyben áll a cégvezetői posztot betöltő nők számarányának tekintetében. A nők által vezetett vállalkozások árbevétele 2 százalékkal nagyobb mértékben nőtt az országos átlagnál.

Teljesen megalapozatlan az a vélekedés, hogy a férfiak jobban boldogulnak a nőknél az üzleti életben, derül ki az Országos Cégbíróság adataiból. Az elmúlt három évben a nők által vezetett vállalkozások árbevétele 2 százalékkal nagyobb mértékben nőtt az országos átlagnál. „A nőknek fejlettebb a disztibutív figyelmük és kitűnően tudnak együttműködni. Nem félnek az új dolgoktól és a hibáktól, ha azok konstruktívak” – sorolja Dana Demetrian, a Retail&Private Banking BCR alelnöke az okokat, melyek miatt a szebbik nem tagjai sikeresek vállalkozókként.

A KeysFin pénzügyi tanácsadó cég elkészítette a hazai üzletasszony robotképét, mely szerint ez 44 éves, jól képzett, tanácsadással vagy kiskereskedelemmel foglalkozik. A nők igen aktívak a versenyszférában, az országban működő kb.739 ezer cég 46,6 százalékának nő a kizárólagos- vagy a társtulajdonosa. A női tulajdonban levő vállalkozások aránya a szolgáltató (gazdasági tanácsadás, szépségszalon) és a kereskedelmi szektorban (gyógyszertárak, élelmiszer- és ruházati boltok) a legnagyobb. A legvállalkozóbb kedvű hölgyek a bukarestiek, a kolozsváriak és a iașiak, az utóbbi két évben ebben a három városban jegyezték be a nők tulajdonában levő vállalkozások több mint 30 százalékát.

A Román Kereskedelmi bank által végzett elemzés szerint a nők a hitelek és befektetések terén is a férfiaktól némiképpen eltérő módon viselkednek. A befektetések tekintetében konzervatívabbak, a magas hozamnál fontosabbnak tartják a biztonságot. A portfóliók elemzése alapján kiderült, hogy a BCR kis kockázattal járó, ugyanakkor viszonylag alacsony hozamot biztosító befektetési alapjainál a női befektetők aránya 4 százalékkal nagyobb, mint a férfiaké.

Valószínűleg szintén a megfontoltság az oka annak, hogy a problémás adósok között lényegesen kevesebb a nő, mint a férfi. A Román Kereskedelmi Bank által magánszemélyeknek nyújtott hitelek 59 százalékát vették fel az erősebbik nem képviselői. A késedelemmel törlesztő adósok között azonban nagyobb a nemek közötti eltolódás, az esetek 62 százalékában a férfiak azok, akik nem törlesztik időben az esedékes részletet.

A felső- és középvezetők 31,4 százaléka nő

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 126 országban vizsgálta a versenyszférában vezető beosztásban levő nők számarányát. A felmérés szerint Romániában a felső- és középvezetők 31,4 százaléka kerül ki a szebbik nem képviselői közül, mely eredménnyel a középmezőnyben állunk, az 54-ik helyen.

Meglepő módon a rangsor élén nem a skandináv országok állnak. A női menedzserek aránya Jamaicán a legnagyobb, 59,3 százalék, majd Kolumbia (53,1), Santa Lucia (52,3), a Fülöp-szigetek (47,6), Panama (47,4), Belorusszia (46,2) és Lettország (45,7) következik. A lista végén Pakisztán, Algéria és Jordánia áll 3, 4,9, illetve 5,1 százalékkal, de Olaszországban és Görögországban is túlteng a tesztoszteron a topmenedzsment berkeiben, a nőnemű vezetők aránya aránya alig haladja meg a 25 százalékot.








EZT OLVASTA MÁR?

X