Az erdélyi repterek forgalma nőtt a legnagyobb mértékben


-A A+

Erdélyi repterek forgalma nőtt a legnagyobb mértékben az első negyedévben: Temesváron 70, Nagyszebenben 63 százalékkal több utas fordult meg, mint tavaly.

Ugrásszerűen megnőtt a hazai repterek forgalma az első negyedévben. A Romániai Repülőterek Egyesületének adatai szerint január 1. és március 31. között 4 milliónál is többen szálltak repülőre, ami 30 százalékos növekedést jelent az elmúlt év azonos időszakához képest.

A 17 hazai légikikötő közül tizenkettőnek nőtt az utasforgalma, háromnak csökkent, kettő pedig egyáltalán nem fogadott gépeket. Aradról a Wizzair tavalyelőtti távozása óta egyetlen légitársaság sem akar repülni, aminek fő oka Temesvár közelsége, a nagybányai reptér pedig a felújítási munkálatok miatt nem üzemel. A három, kevesebb járatot és utast fogadó létesítmény egyike a marosvásárhelyi, a visszaesés pedig annak a következménye, hogy a Wizzair Kolozsvárra költözött át.

Az utasforgalom növekedése tekintetében az erdélyi repterek járnak az élen. A legnagyobb arányú, 70 százalékos plusszal a temesvári repülőtér büszkélkedhet, ahol az idei év első három hónapjában 355 760 utas fordult meg. Hatalmas mértékben, 62 százalékkal ugrott meg a nagyszebeni légikikötő forgalma is. A dél-erdélyi városba 96 ezer személy érkezett, illetve utazott el onnan repülővel. A harmadik helyen Iași áll, 62 százalékos növekedéssel.

A kolozsvári reptér forgalma szintén tekintélyes mértékben, 60 százalékkal nőtt. A Kincses Város légikikötőjében landoló, illetve onnan felszálló utasok száma 517 ezer volt a vizsgált időszakban. Kolozsvárról jelenleg nyolc polgári légitársaság (Tarom, Lufthansa, Wizzair, BlueAir, LOT, Turkish Airlines, ASL Airlines), valamint két teherfuvarozó cég indít járatokat négy belföldi és 42 külhoni célállomás felé. Az utasszám tekintetében a kolozsvári az ország második számú réptere.

A legnagyobb hazai légikikötő az otopeni-i Henri Coandă, mely az első negyedévben 2,59 millió utast szolgált ki, ami 21 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A légiforgalom növekedése egész Európára jellemző, derül ki a kontinens reptereit tömörítő Airports Council International – Europe adataiból. A szervezet szakértői szerint a trend az elkövetkező hónapokban is folytatódni fog, hosszabb távú prognózist azonban az instabil világpolitikai helyzet miatt nem lehet felállítani.

Romániában tavaly 16,4 millióan utaztak légiúton, ami abszolút rekord. A legnagyobb légikikötő a bukaresti (Otopeni) volt, majd 11 millió utassal.








EZT OLVASTA MÁR?

X