A Román Posta teljes vezetőségének lemondását kéri a távközlési miniszter


-A A+

A Román Posta teljes igazgatótanácsának, valamint Andrei Stănescu ügyvivő vezérigazgatónak a lemondását kérte hétfőn Lucian Şova távközlési miniszter.

A minisztériumi közlemény szerint a tárca vezetője a vállalat hibás menedzsmentje miatt kéri a Román Posta vezetőségének lemondását.  A távközlési miniszter ugyanakkor elrendelte, hogy a minisztérium ellenőrző testülete szálljon ki a vállalathoz.

„A távközlési minisztérium minden lehetséges és törvényes módon igyekszik elkerülni, hogy a vállalat fizetésképtelenné váljon, illetve lehetővé szeretné tenni utóbbi két hónapban kidolgozott átalakítási terv gyakorlatba ültetését” - olvasható a közleményben.

A szaktárca szerint a vállalat tőkésítésére szánt összeget továbbra is elkülönítették a minisztérium büdzséjéből, és a költségvetés-kiigazítás nem fogja érinteni.

A Román Postának 75 százalékban a román állam a tulajdonosa a távközlési minisztérium révén, 25 százalékban pedig a Tulajdonalap.








EZT OLVASTA MÁR?

X