Annyira megbonyolították, hogy Háromszéken egyetlen inast sem sikerült még alkalmazni


-A A+

Háromszéken egyelőre egyetlen cég sem foglalkoztat inast. A több éve létező munkahelyi inasképzés program idéntől anyagilag is csábítóvá vált, de a túlbonyolított procedúra elijeszti a vállalkozókat.

A Kovászna megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség aligazgatója, Téglás Ferenc sajtótájékoztatón emlékeztetett, hogy 2013 óta van lehetőség a munkahelyi inasképzésre. A cégeknek eddig minden inas után 250 lejes támogatást kínáltak, viszont a kormány augusztustól 1125 lejre növelte a havi támogatás összegét. Ezt azok a cégek kaphatják meg, amelyek 16 évet betöltött tanoncot alkalmaznak a szükséges szakmai kompetencia elsajátításához egy, két vagy három éves periódusra. Az inas a munkahelyen sajátítja el az elméleti és gyakorlati tudást és a periódus végén oklevelet kap az adott szakmából.

Bár első olvasatra a vállalkozók számára is csábítónak tűnhet a lehetőség, hiszen enyhíthetnék a munkaerőhiányt és az állam anyagi támogatásával képezhetnék ki alkalmazottaikat, a fiatalok pedig szakmát tanulhatnának, a program viszont annyira bonyolult, hogy Háromszéken eddig egyetlen inast se sikerült elhelyezni. Téglás Ferenc szerint próbálták népszerűsíteni a programot, a faipari vállalkozókat érdekelte volna a lehetőség, de amikor kiderült, mivel jár a munkahelyi inasképzés, inkább lemondtak róla.

A háromszéki munkaügyi szakember szerint gond az, hogy a cégtulajdonosok nem rendelkeznek olyan képesítéssel, amelynek birtokában megtarthatnák az elméleti és gyakorlati képzéseket. Ahhoz, hogy működjön a munkahelyi inasképzés, vagy a vállalkozónak kell elvégeznie egy egyetemet, amely révén taníthat, vagy pedig olyan szakembert kell alkalmaznia, aki erre szakosodott, ezek költségesek és bonyolultak, ezért a cégek inkább nem vállalják.

Munkavállalásra esélytelen állástalanok

A sajtótájékoztatón elhangzott, tapasztalatok szerint kellő iskolázottság hiányában a munkanélküliek egy jelentős részének alig van esélye arra, hogy állást találjon. A háromszéki állástalanok nagy hányada az általános iskolát sem végezte el, sokuk írni, olvasni sem tud. Téglás Ferenc elmondta, a helyzet az, hogy Háromszéken is gond a munkaerőhiány és a cégek folyamatosan kérik a Munkaerő-elhelyező Ügynökséget, hogy küldjön munkanélkülieket a meghirdetett állásokra. Háromszéken jelenleg 3873 munkanélkülit tartanak nyilván hivatalosan, de közülük csak 200 munkanélküli személyt tudnak ajánlani cégeknek, szögezte le Téglás Ferenc.

Hozzátette: a regisztrált munkanélküliek 95 százaléka nehezen alkalmazható, mert hiányosak a tanulmányaik, 78 százalékuknak az elemi iskolája sincs meg. A munkaügyi szakember példaként említette, hogy a prázsmári ipari parkba volt igény szakképzetlen munkásokra, a háromszéki jelentkezők 80 százalékát azonban nem tudták alkalmazni, mert a vállalkozó arra nem számított, hogy írni, olvasni sem tudnak. Tapasztalatok szerint azok az állástalanok, akik már munkanélküliségi segélyt sem kapnak, általában visszautasítják a felkínált munkahelyet. Ők többnyire arra rendezkednek be, hogy szociális segélyből élnek meg. Ehhez viszont arra van szükség, hogy munkanélküliként legyenek regisztrálva. Az ügynökség nekik is kínál munkahelyeket, és amikor visszautasítják, felfüggesztik munkanélküliségi státusukat, de a következő hónapban ismét regisztrálnak, hogy megkaphassák a szociális segélyt.








EZT OLVASTA MÁR?

X