Új eszközt vet be az Európai Unió a gázválságok ellen
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta az európai földgázellátás biztonsága érdekében szorosabb együttműködést és nagyobb szolidaritást előíró intézkedésekről szóló felülvizsgált rendeletet - közölte a testület sajtószolgálata hétfőn.
Ennek értelmében szélsőséges válsághelyzetekben kötelező lesz egy frissen kidolgozott szolidaritási mechanizmus alkalmazása.
A rendelet általános célja, hogy megerősítse az Európai Unió (EU) energiabiztonságát, mégpedig azáltal, hogy az energiaellátás terén csökkenti a másoktól való függőséget, valamint, hogy az unió gyorsabban és hatékonyabban reagáljon az esetleges gázellátási válságokra. Emellett hozzá kíván járulni a belső energiapiac jobb működéséhez is, valamint ahhoz, hogy a tagországok nagyobb bizalom és szolidaritás jegyében működjenek együtt mind egymással, mind pedig az energiaközösség más partnereivel.
A rendelet szerint a kockázati csoportokba sorolt tagállamoknak megerősített regionális együttműködést kell folytatniuk.
Az ugyanazon kockázati csoportba tartozó összes tagállamnak közösen regionális szintű megelőzési cselekvési terveket, veszélyhelyzeti terveket és kockázatértékeléseket kell kidolgoznia. Szélsőséges válsághelyzetekben kötelező lesz egy frissen kidolgozott szolidaritási mechanizmus alkalmazása.
A földgázellátási szerződések rendelkezései alaposabb vizsgálat tárgyát képezik majd, továbbá az uniós tagállamoknak az Energiaközösség részére eleget kell tenniük bizonyos kötelezettségeknek, az Európai Bizottság pedig hatásköröket kap arra, hogy koordinálja az EU és az Energiaközösség közötti jogi keret alkalmazását.
Az Európai Tanács 2015 márciusában állapodott meg arról a kötelezettségvállalásról, amelynek értelmében az unió energiauniót alakít ki. Ekkor kérte fel az érintetteket egyebek mellett arra, hogy gyorsítsák fel az infrastruktúra fejlesztésére, így például a villamosenergia- és földgázhálózatok összekapcsolására irányuló kezdeményezéseket, különösen az unió peremterületein, hogy garantálni lehessen az energiabiztonságot és egy jól működő belső energiapiac jöhessen létre.
- 35908 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35910 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35910 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35912 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35913 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35913 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni