Fehér folt Románia a turisztikai világtérképen


-A A+

A világ századik legnépszerűbb városát körülbelül annyi külföldi turista keresi fel idén, mint egész Romániát.

Egyetlen romániai város sem szerepel a világ 100 legnépszerűbb idegenforgalmi célpontját tartalmazó ranglistán. A Top 100 City Destinations Ranking című tanulmányt az Euromonitor piackutató cég készíti el, évi rendszerességgel.

A napokban közzétett dokumentum adataiból egyértelműen kiderül, hogy  a hazai idegenforgalom nemzetközi-, nem csupán globális, hanem regionális viszonylatban is teljesen súlytalan. A hazai városok nem csupán lemaradtak a toplistáról, de még látótávolságban sincsenek tőle.

A századik helyen álló Sri Lanka-i fővárost, Colombót idén várhatóan 2,2 millió turista keresi fel, ami alig valamivel kevesebb, mint az egész Romániába külföldről érkező látogatók száma. Az első félévben Bukarest vonzotta a legtöbb külföldit, 527 ezer főt, Erdélybe 323 ezren jöttek. Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi idegenforgalom élvonalától fényévekre vagyunk.

Hong-Kong áll az élen

Az idén, akárcsak tavaly, Hong-Kong áll az Euromonitor ranglistájának élén 25,6 millió külföldivel. A távol-keleti városállam annak ellenére őrzi elsőségét, hogy a turisták száma idén 3,2 százalékkal csökken. Az első tízben ázsiai városokból van a legtöbb: Bangkok (23 millió), Szingapúr (23 millió), Makaó (17 millió), Dubai (16,5), Shenzen (12,9) és Kuala Lumpur (12,8). A legnépszerűbb európai város London (19,8 millió), megelőzve Párizst (14,2) és Rómát (9,5).  

A közép-kelet-európai régió messze leglátogatottabb városa Prága, 8,5 millió külföldivel. A cseh fővárosba idén körülbelül három és félszer annyi külföldi turista érkezik, mint Romániába. Budapest szintén előkelő helyen áll, 55. a rangsorban, 3,8 millió látogatóval. A magyar fővárost idén 9,1 százalékkal többen keresik fel, mint 2016-ban. A régióban Lengyelország az egyetlen, mely két várossal szerepel a listán: Varsó 2,7, Krakkó pedig 2,5 millió határon túli látogatót fogad ebben az évben.

Szöul szenved Észak-Korea miatt

A toplistára olyan, mifelénk nem túl ismert városok is felkerültek, mint a malajziai Johor Bahru, az indonéziai Denpasar, a vietnami Ha Long, a kínai Csuhaj vagy a dél-koreai Csedzsu. A tavalyi évhez képest a legnagyobb növekedést két indonéz város produkálta: Denpasarban egyetlen év alatt 52,9 százalékkal nőtt a látogatók száma, 6,2 millióra, a szigetország fővárosában, Dzskartában pedig 48,5 százalékkal.

A turizmusból élő dél-koreaiak valószínűleg többi honfitársuknál is jobban utálják Kim Dzsong Unt, az észak-koreai diktátor háborús fenyegetőzése ugyanis biztosan hozzájárult ahhoz, hogy Szöulba 14,9, Csedzsuba pedig 11,9 százalékkal kevesebb külföldi utazott idén, mint tavaly.

Az Euromonitor előrejelzése szerint 2025-ben még mindig Hong-Kong lesz a világ külföldiek által legfrekventáltabb városa 44 millió turistával. A piackutató cég biztatónak ítéli Budapest perspektíváit is, 5,4 millió látogatóval, amivel megelőzné a jelenleg a rangsorban közvetlenül előtte álló San Franciscót. 








EZT OLVASTA MÁR?

X