A drogok és a prostitúció is hizlalják a román GDP-t


-A A+

Idehaza éves szinten néhány százmillió euró az illegális tevékenységek forgalma, ami bagatell azokhoz a milliárdokhoz képest, amit a britek, az olaszok vagy a spanyolok költenek örömlányokra és kábítószerre.

Bár a pontos adatokat még nem hozták nyilvánosságra, az már biztos, hogy a bruttó hazai termék (GDP) rekordot döntött tavaly, 200 milliárd euró körül volt. A GDP egy adott országban, egy év leforgása alatt előállított végső felhasználásra szánt javak (termékek és szolgáltatások) összértéke, amit a közgazdaságtanban a gazdasági fejlettség, a gazdasági teljesítmény legfontosabb mutatójának tartanak.

Azt, hogy a GDP egésze becsületes munkának lenne a gyümölcse, jó szívvel nem jelenthetjük ki, mivel 2014 óta, az Európai Unió elvárásának eleget téve, a kiszámításánál az Országos Statisztikai Hivatal figyelembe veszi az alkohol- és a cigarettacsempészetet, a kábítószer-kereskedelmet valamint a prostitúciót is. Természetesen nincsenek adatok arról, hogy ezeken a területeken mennyi pénz forog, pontos adatok, a statisztikusok becslésekkel dolgoznak.

Így például 2016-ban a három illegális tevékenységi terület kb. 340 millió euróval járult hozzá a bruttó hazai termékhez, vagyis a teljes érték kevesebb, mint fél százalékával. A csempészetben és a kábítószer-kereskedelemben 150-160 millió euró körüli pénz mozog idehaza éves szinten, a prostitúcióban állítólag lényegesen kevesebb, kb. 20 millió. Magyarországon az illegális gazdasági tevékenységek mintegy 0,8 százalékkal dobják meg a GDP-t, ami EU-s szinten az átlagosnál magasabb érték.

Kolosszális összegek Nyugaton

A fejlett nyugati államokban azonban kolosszális összegek forognak a drogkereskedelemben és a prostitúcióban, Nagy-Britanniában például a feketegazdaságnak ez a két ágazata nagyjából 10 milliárd fonttal járul hozzá a bruttó hazai termékhez. A szigetországban az illegális tevékenységek részaránya a GDP-ben nagyobb, mint a reklámiparé vagy az ingatlanszektoré.

Olaszországban a drogkereskedelem és a prostitúció 1 százalékkal tornázza feljebb a bruttó hazai terméket, együttes értékük hozzávetőleg 15 milliárd eurót tesz ki. Spanyolországban a feketegazdaság, amelyben helyi specifikumként a tiltott szerencsejáték is virágzó ágazat, mintegy 8 milliárd euróval járul hozzá a GDP-hez.

Kétélű fegyver

A fejlett országok számára az illegális tevékenységek figyelembe vétele a gazdasági teljesítmény megállapításában kétélű fegyver. Egyrészt plusz kiadást jelent, mivel az adott országok hozzájárulását az Európai Unió költségvetéséhez a GDP alapján számolják ki, minél nagyobb tehát a bruttó hazai termék, annál többet kell betenni a közösbe. Ennél több azonban a pozitív hozadék, mivel a nagyobb GDP hatására csökken az adott ország eladósodottságának mértéke, az államadósság összegét ugyanis a bruttó hazai termék értékéhez arányítják.

Az erősen eladósodott államok, mint például Olaszország vagy Spanyolország számára mennyei manna az illegális tevékenységeket is figyelembe vevő GDP-kalkuláció, ugyanis ez papíron egészségesebbnek mutatja a gazdaságot, alacsonyabbnak az államcsőd kockázatát, s ezért olcsóbban jutnak újabb hitelekhez. Vélhetően ilyen megfontolásból a közelmúltban Franciaország is bejelentette, hogy az idei évtől a drogkereskedelmet is beleszámolja a GDP-be, ami néhány milliárd euró pluszt jelent majd, a prostitúciót azonban továbbra sem veszik figyelembe.  








EZT OLVASTA MÁR?

X