Kivonul Nagyváradról a Ryanair légitársaság. A Brexit lehet az oka


-A A+

A spanyol sajtóban jelent meg először annak a híre, hogy a Nagyváradi Nemzetközi Repülőtérről felfüggeszti járatait a Ryanair diszkont légitársaság, amelyik a legtöbb nemzetközi járatot üzemelteti a váradi légikikötőből.

Az információt megerősítette Denis Barabas, a Ryanair kelet-európai értékesítési igazgatója is. A légitársaság döntése a következő célállomások felé működtetett járatokat érinti idén ősztől: Milánó (Bergamo), Barcelona (Girona), München (Memmingen), Düsszeldorf (Weeze) és London (Stansted). Ezzel gyakorlatilag az összes külföldi járat megszűnik.

A Ryanair bejelentése váratlanul érte a váradi reptér és az ezt fenntartó megyei tanács vezetőségét is, mivel nemrég ünnepélyesen köszöntötték a légitársaság százezredik váradi utasát, és elmondták, hogy a menetrend szerinti járatok megfelelő megtérüléssel működnek, valamennyi útra a jegyek több mint kilencven százalékát sikerül értékesíteniük.

Ugyanakkor a megyei tanács egy tágas és modern terminál építésébe kezdett, látva az utasok számának folyamatos növekedését és a Ryanair légitársaság járatbővítési ígéreteire alapozva. A tervek szerint a már meglévő, nemrég teljesen felújított termináltól a belföldi, az újtól pedig a külföldi járatokat indították és fogadták volna.

Egyelőre sem a repülőtér, sem a megyei önkormányzat nem szólalt meg az ügyben, találgatások azonban máris elindultak a légitársaság döntése hátteréről. A legvalószínűbb, hogy a Brexit, vagyis Nagy-Britannia kiválása az Európai Unióból az oka az elhatározásnak, ugyanis az ír légitársaság költségei jelentősen megnövekednek a kilépést követően az EU-s repülőtereken.








EZT OLVASTA MÁR?

X