Ismét figyelmeztette a kormányt az IMF az államháztartási hiány miatt


-A A+

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szigorúbb pénzügyi politikát javasol a román hatóságoknak az államháztartási hiánycél tartása érdekében - derül ki abból a kedden közzétett jelentésből, amelyet a román hatóságokkal idén márciusban folytatott tárgyalást követően állított össze az IMF vezetősége. 

Az IMF szakértői szerint pótintézkedésekre van szükség, ha a hatóságok tartani akarják a kitűzött 3%-os hiánycélt. A 2018-as költségvetésben előirányzott bér- és nyugdíjemelések értékét a nemzeti össztermék 2%-ára becsülik. 

A szakértők szerint a román hatóságoknak leginkább az adók begyűjtésére, a közpénzek hatékonyabb elköltésére és az európai alapok lehívására kellene koncentrálniuk. Ezen belül egy új számítógépes infrastruktúrát kellene bevezetni az adóhivatalokban, tekintettel arra, hogy a jelenlegi rendszer elöregedett. Ugyanakkor nagyon pontos sorrendet kellene felállítani a nagyinfrastruktúrás beruházások terén - vélik az IMF képviselői. 

A román hatóságok vállalták, hogy tartják a 3%-os államháztartási hiánycélt, de elzárkóztak attól, hogy ezt - az IMF-szakértők ajánlása szerint - tovább csökkentsék. 

Az IMF delegációja március 6-a és 16-a között tárgyalt a román központi hatóságok képviselőivel. 








EZT OLVASTA MÁR?

X