Dăncilă féléves mérlege: nőtt az államkassza bevétele
Az államkassza bevétele 2018 első félévében 12 százalékkal haladta meg az egy évvel korábban, azonos időszakban regisztrált jövedelmet - jelentette be hétfőn Viorica Dăncilă miniszterelnök, aki féléves tevékenységi mérlegét mutatta be a Victoria palotában.
2017 első hat hónapjában az államkassza bevétele 117,2 milliárd lej volt, míg idén az első félévben 132 milliárd lej. Ez 15 milliárd lejjel, azaz 12 százalékkal több, mint tavaly. "A plusz bevételt a bérek emelésére és közberuházásokra fordítottuk" - nyilatkozta Dăncilă. Mindeközben - mutatott rá a miniszterelnök - ugyanebben az időszakban csökkentek a jövedelmi adóból befolyó összegek, 14,4 milliárdról 11,7 milliárd lejre.
"Ez annak tulajdonítható, hogy a jövedelmi adót 16 százalékról 10 százalékra mérsékeltük. Másrészt a társadalombiztosítási járulék terhének a munkáltatóról a munkavállalóra ruházása a fenti időszakban 12,6 milliárd lej többletet hozott a kincstárnak, az ebből a forrásból származó bevételek 34,2 milliárd lejről 46,8 milliárd lejre nőttek" - tette hozzá a kormányfő.
2017 decemberében az európai alapok lehívása 16 százalékon állt, ez idén június végére 19 százalékra nőtt, miközben az uniós átlag 20 százalék - mondta még Viorica Dăncilă.
Időben fizettek a gazdáknak
"Betartottuk a gazdáknak tett ígéretünket és időben fizettük a mezőgazdasági támogatásokat, amelyenek összege 2018 első félévében meghaladta az 1,7 milliárd eurót" - nyilatkozta Dăncilă. A másik fő célkitűzés az öntözőrendszerek rendbetétele. A miniszterelnök emlékeztetett: azt ígérték, hogy 2020-ban ismét lesz legalább 2 millió hektár öntözött terület Romániában, jelenleg 1,2 milliónál tartamnak és a beruházások folytatódnak.
Dăncilă kitért a gyapjúfelvásárló, illetve a jégeső elhárító programra is, és rámutatott: jelenleg 60 jégesőelleni rakéta kilövőállomása működik, amely nagyjából 870 ezer hektár termőterületet óv meg ettől a természeti csapástól. 2019 márciusáig további 63 kilövőállomást üzemelnek be - jelezte a kormányfő. A paradicsom-program következtében az idei paradicsomtermés meghaladja a 65 ezer tonnát, és év végéig eléri a 90.000 tonnát, ami duplája lesz a külföldről behozott mennyiségnek - emelte ki a miniszterelnök.
Nőttek a bérek az egészségügyben és az oktatásban
Nőttek a bérek az egészségügyben és az oktatásban - mondta a miniszterelnök. "Az egészségügyben a legnagyobb áttörés kétségtelen az orvok bérének jelentős, 100 százalékot meghaladó emelése volt. (...) Ha ehhez még hozzáadjuk az ügyeleti pénzt és egyéb juttatásokat azt mondhatjuk, hogy az orvosok bére az uniós átlaghoz közelít. Ezzel nagymértékben sikerült csökkenteni az egészségügyi alkalmazottak elvándorlását, sőt, a jelek szerint, több külföldön dolgozó román orvos a hazatérést fontolgatja" - nyilatkozta Dăncilă.
Hozzátette: a kormány erőfeszítéseket tesz a kórházak felszereltségének modernizálásáért. "2018 első félévében 26 számítógépes tomográfot, 24 magnetorezonanciás készüléket, 8 méhnyakrák szűrő egységet, 21 képarchiváló rendszert és 51 intenzív osztályra való felszerelést vásároltunk" - sorolta a kormányfő.
Az oktatásról szólva Dăncilă rámutatott: körülbelül másfél év alatt a tanárok bére 40 százalékkal nőtt. "2018 első hat hónapjában 145 oktatási egységet modernizáltunk és 45 új bölcsődét építettünk" - emelte ki a legfontosabb beruházásokat a miniszterelnök.
Nőttek a nyugdíjak is
"A kormányprogramnak megfelelően a nyugdíjpont értéke július 1-jétől 1.000-ről 1.100 lejre nőtt. 2019-ben további 15 százalékos növekedés lesz, a nyugdíjpont eléri az 1265 lejt. Hasonló módon növeltük a garantált minimális nyugdíjat is, amely 23 százalékkal, 520-ról 640 lejre nőtt" - mondta Dăncilă.
A szociális ellátást javító intézkedések közé sorolta, hogy kiterjesztették azt a réteget, akik 90 százalékos állami támogatással jutnak gyógyszerhez, emelték a fogyatékkal élők állami támogatását és további kedvezményeket vezetnek be azoknak a vállalatoknak, amelyek munkanélkülieket alkalmaznak. Véleménye szerint ezzel magyarázható, hogy a munkanélküliségi ráta az elmúlt fél esztendőben 4,02%-ról 3,48%-ra csökkent és az a céljuk, hogy 2020-ra 3 százalék alá szorítsák azok arányát, akiknek nincs munkahelyük, azzal, hogy "azokat támogatjuk, akik dolgozni akarnak, nem azokat, akik otthon ülnek" - fejtette ki az kormányfő.
Élénkült a gazdasági élet
A kormány számos olyan intézkedést hozott, amely élénkítette a gazdasági életet - mondta ugyanakkor. "Ezek közé tartozik, hogy a szállítók által használt üzemanyagnak 10 százalékkal csökkentettük a jövedéki adóját" - fogalmazott Dăncilă. Támogatták, hogy a fiatalok tanuljanak és vállalkozásba kezdjenek. A Fektess önmagadba programmal akár 40.000 lejes, államilag garantált, kamatmentes hitelt kaphatnak, amelyet tanulásra, könyvekre, orvosi kezelésre, vagy éppen sportolásra fordíthatnak, a Start-up Nation program pedig a vállalkozások indítását támogatja. "Az elmúlt fél évben 5.834-en vettek fel vissza nem térítendő hitelt vállalkozások alapítására, ezek 21.000 új munkahelyet teremtenek" - közölte a kormányfő.
Tizenkét nagy infrastrukturális beruházás várható
"A Comarnic-Brassó autópálya tervezete első olvasatban már napirenden volt a kormány legutóbbi ülésén, és minden esély meg van arra, hogy szeptemberig kiírjuk a versenytárgyalást' - mondta Dăncilă, aki további tizenkét olyan nagy infrastrukturális beruházásról beszélt, amelyek megvalósítása a közeljövőben elkezdődik. Köztük van két autópálya szakasz Craiova és Iaşi kiindulási ponttal, egy repülőtér, amelyet Bukarest déli részén építenének fel, illetve két regionális kórház, egy Temesváron, egy pedig Galacon, amelyeket a köz- és a magánszféra együttműködésben képzelnek el.
A miniszterelnök megemlítette, hogy az elmúlt fél évben elkészült 192 kilométer elektromos vezeték, amely lehetővé teszi, hogy a hálózatot összekapcsolják Szerbiával és Magyarországgal, és hogy vásároltak két új repülőgépet a Tarom nemzeti légitársaság számára, további öt beszerzése folyamtban van.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni