A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság tagjai a közelmúltban ellátogattak a brit, az olasz és a francia hírszerzést felügyelő parlamenti bizottságokhoz. Az ott szerzett tapasztalatokról beszélgettünk Csoma Botonddal, a testület titkárával.

Először is mi adta a látogatások apropóját?

Egy ideje készülünk a nemzetbiztonsági törvények módosítására, és látni akartuk, hogy más országokban milyen a jogi keret. Milyen jogszabályok vannak érvényben, amelyek egyrészt a titkosszolgálatok működését szabályozzák, milyen fenyegetéseket határoznak meg nemzetbiztonsági rizikóként, illetve milyen eszközei vannak az ottani bizottságoknak, hogy a hírszerzést ellenőrizzék.

Miért éppen Franciaországot és Olaszországot választották?

Úgy gondoltuk, hogy olyan országokba kellene mennünk, ahol régebben működik demokrácia, mint Romániában. Franciaország és Olaszország pedig az Európai Unió alapító tagja. Volt egyébként egy harmadik kiszállás is, az Egyesült Királyságban, amelyen sajnos nem tudtam részt venni.

Beszéljünk akkor arról, hogyan működik a hírszerzés az olaszoknál és a franciáknál. Kinek vannak például alárendelve a titkosszolgálatok ebben a két országban?

Franciaországban kettős alárendeltségben vannak a titkosszolgálatok. Van egy parlamenti bizottság, amely a hírszerzés költségvetéséért felelős, és van egy vegyes bizottság, amelynek a kétkamarás francia törvényhozás képviselői mellett tagjai bírók és a végrehajtó hatalom reprezentánsai is. Ez egy nagyszámú és széles jogkörökkel rendelkező bizottság.

Hozzáfér ez a testület operatív információkhoz is? Ez Romániában olyan vörös vonalnak számít, aminek az átlépése javaslati szinten sem merült fel komolyan.

Mondok egy példát, amivel érzékeltethetem a különbséget Románia és Franciaország között ebben a tekintetben. Romániában a bíróság hagyja jóvá a nemzetbiztonsági megfigyeléseket, utána pedig senki nem ellenőrzi, hogy az illető engedélyt a titkosszolgálat hogyan hajtotta végre, erre senkinek semmiféle rálátása nincs. Franciaországban a megfigyelési engedélyeket ez a vegyes bizottság bocsátja ki, amely azután ellenőrzi, hogy a hírszerzés hogyan ültette gyakorlatba. Amennyiben törvénytelenségeket észlelnek az operatív tevékenység kapcsán, akár büntetőfeljelentést is tehetnek.

Egyértelműen az volt a benyomásom, hogy Romániához képest az ottani hírszerzés sokkal kevésbé önjáró, alá van rendelve a bírói hatalomnak és a politikumnak. Számomra ez egy pozitív meglepetés volt, mert bevallom őszintén, arra számítottam, hogy tekintve a terrorveszélyeket, amelyekkel szembenéz Franciaország, kicsit szabadjára engedték a titkosszolgálatokat, és olyan szituációk is előfordulhatnak, amelyek sérthetik az állampolgárok alapvető jogait arra hivatkozva, hogy komoly terrorveszélyekkel nézünk szembe, és ilyenkor luxus, ugyebár, az emberi jogokról beszélni, és a hangsúlyt a biztonságra kell fektetni. Szó sincs erről, egy nagyon tiszta és világos rendszer működik.

Azt is el kell mondanom, hogy semmiféle együttműködési megállapodás nincs sem Franciaországban, sem Olaszországban az igazságszolgáltatás és a hírszerzés között. Természetesen a hírszerzésnek kötelessége tájékoztatni az ügyészséget, ha a tevékenysége során bűncselekmény elkövetésére utaló jeleket talál, de a tájékoztatáson túl nincs semmiféle kapcsolat a két szerv között. Nincsenek közös csapatok, mint Romániában voltak, azaz nem merül fel annak a gyanúja, hogy a hírszerzés bizonyos esetekben informális vádhatóság szerepét töltheti be.

Visszatérnék arra, amit az előbb mondott. Bűncselekménynek számít, ha a titkosszolgálat a lehallgatási vagy megfigyelési parancsban foglaltakat túllépi?

Igen, egyértelműen bűncselekménynek számít.

És ez a bizottság hogyan ellenőrzi az engedélyek végrehajtását: szúrópróbaszerűen vagy teljeskörűen?

A bizottság minden egyes engedélynek a végrehajtását ellenőrzi. Nagyon komolyan veszik a dolgukat, hetente négy-öt alkalommal üléseznek, nem csak munkanapokon, hanem hétvégén is, ha a helyzet úgy hozza.

Van olyan titok, amihez a bizottság tagjai nem férhetnek hozzá?

Nincsen, éspedig nagyon egyszerű okból nincsen. Az államrezon értelmében – hogy egy francia fogalommal éljek – a titkosszolgálatnak az államot kell szolgálnia, tehát az állam vezetőinek rálátással kell bírniuk minden tevékenységre, függetlenül attól, hogy a törvényhozói vagy a végrehajtó hatalom részei.

A titkosszolgálat tevékenységére vonatkozó szabályozás is különbözik a romániaitól?

Inkább az ellenőrzést vizsgáltuk, és azt, hogy az ellenőrző bizottságok milyen jogkörökkel rendelkeznek. Persze megnéztük azt is, hogy mit határoznak meg nemzetbiztonsági kockázati tényezőkként. Vannak különbségek, de a legfontosabb az, hogy törvény szabályoz mindent. Nincs olyan, mint nálunk, hogy különféle alsóbb szintű döntésekkel vagy stratégiákkal kiegészítik vagy „pontosítják” a törvényt.

Amikor az előbb a végrehajtó hatalom képviselőjéről beszélt, az államfőre utalt, vagy a kormányra?

A miniszterelnökre. A mindenkori kormányfő nemzetbiztonsági tanácsadója automatikus tagja a hírszerzést ellenőrző testületnek.
 

Romániában egyesek úgy gondolják, hogy az igazságszolgáltatás és a titkosszolgálatok közötti együttműködésre azért volt és van szükség, mert csakis így lehet eredményesen harcolni a korrupció ellen. Olaszország tapasztalata ebből a szempontból igencsak releváns lehet, hiszen ha volt valahol korrupcióellenes hadjárat, akkor az olaszoknál volt. Milyen tapasztalatokkal tért haza Olaszországból?

A korrupcióellenes harc kapcsán tulajdonképpen maffiaellenes harcról beszélünk, ami most is zajlik, bár a kilencvenes évek elején sokkal nagyobb volt az intenzitása. Akkoriban törvény rögzítette, hogy az ügyészség együtt, közös csapatokban dolgozik a hírszerzéssel. Ismétlem, törvényről beszélünk, nem megállapodásokról, és főleg nem titkos megállapodásokról.

Mit tartalmazott ez a törvény?

A lényege az volt, hogy a hírszerzés tevékenyen részt vett a vádemelési folyamatban.

Tehát nemcsak információkat gyűjtött, hanem bizonyítékokat is?

Igen. És a hírszerzés döntötte el sok esetben, hogy milyen információk „alakuljanak át” bizonyítékokká. Ez a gyanú itt Romániában is egyébként a protokollumokkal kapcsolatban, mert az, hogy a hírszerzés tájékoztatja a vádhatóságot, neki törvényes kötelessége, ha bűncselekményről szerez tudomást.

Ez minden állampolgárnak kötelessége amúgy.

Így van. Szóval az olaszoknál volt egy ilyen rendszer, de 4-5 év után lemondtak róla. Egyrészt úgy gondolták, hogy nem hozott több eredményt, mintha az ügyészség a hírszerzés nélkül végezte volna a bűnüldözési tevékenységet, másrészt pedig történtek visszaélések.

Jelen pillanatban van valamilyen szerepe az olasz titkosszolgálatnak a bűnüldözésben?

Csakis a tájékoztatás. Amennyiben tudomást szereznek arról, hogy bűncselekmény elkövetése történt, kötelesek értesíteni az ügyészséget, amely aztán eldönti, hogy mit kezd az illető információval.

Milyen problémák merültek fel az említett két országban a hírszerzés ellenőrzése kapcsán? Terveznek-e esetleg törvénymódosítást?

Ők úgy gondolják, hogy a jelenlegi rendszer működőképes, és nem kell változtatni rajta. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy semmilyen nemzetbiztonsági kihívás nem igazolhatja a hírszerzés önjáróvá válását és az esetleges visszaéléseket. Ezt olyan körülmények között, hogy például Párizsban a Champs-Elysées-n és más, fontosabb útvonalakon a járdát vaskerítés választja el az úttesttől, hogy meggátolják a nizzaihoz hasonló autós merényletek megismétlődését.

Milyen következtetéseket vont le a  SRI-bizottság a látogatások nyomán?

A következtetések összegzésére még nem került sor, viszont készül majd egy jelentés. A külföldi partnereknél szerzett tapasztalatokat nem is annyira a SRI-bizottságban, mint inkább a nemzetbiztonsági törvények módosítását kidolgozni hivatott testületben lehetne hasznosítani, amely sajnos még mindig nem működik. Személy szerint nekem az volt a benyomásom, hogy ezekben az országokban sokkal komolyabban veszik a hírszerzés ellenőrzését, ahogy egyébként minden mást is.