Politikuscsemetéket küldött Románia szakértőként Brüsszelbe


-A A+

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét hat hónapig betöltő Románia brüsszeli küldöttsége szakértőinek a legtöbb esetben egyetlen ajánlólevelük: a papa-mama neve – derül ki az adevarul.ro összeállításából.

A brüsszeli román küldöttségben nem kis számban volt miniszterek, honatyák, titkosszolgálati, alkotmánybírósági tagok csemetéi kaptak helyet. Az elnökségének hat hónapját éppen csak megkezdő Románia most is pompás példáját adta a nepotizmusnak.

A román külügyminisztériumból származó információk szerint Románia Európai Unió melletti küldöttégének munkatársai nagyjából két kategóriába sorolhatók. Az egyikbe a tényleges, komoly szakértelemmel rendelkező diplomaták tartoznak, akik maguk végzik el a felelősségteljes munka legnagyobb részét. Ők azok, akik valahogyan megmentik a nevetségességtől Romániát.

A másik csoportot a „szellemdiplomaták”, vagyis a küldöttségbe protekcióval, pártrendelettel bekerült, hozzá nem értő, „politikuscsemeték” alkotják. Utóbbiak semmilyen vizsgán, teszten nem estek át, nem tudni, mikor nevesítették őket a tisztségre, és az sem ismert, mikor jár le a mandátumuk. Életrajzuk sehol nem olvasható – nyilván azért, mert abból világosan kitűnne, hogy mennyire alkalmatlanok a tisztségre.

Demokrácia – román módra

A brüsszeli román képviselet közlekedéssel, távközléssel és energetikával foglalkozó részlegének tagja Ramona Nița, aki nem más, mint a román kormány volt energetikai miniszterének, Constantin Nițának a lánya. Apját négy év börtönre ítélték befolyással való üzérkedés miatt és 2018 decemberében szabadult az alkotmánybíróság döntésének értelmében, amely megszüntette az öttagú bírói tanácsok ítéleteit, így Constantin Nița ügyét újratárgyalják majd.

Ugyanennek a részlegnek a vezetője Alexandru Pogrea is, aki nem más, mint a Boc-kormány pénzügyminiszterének, Gheorghe Pogeának a fia. Ő tehát Ramona Nița főnöke lett. Gheorghe Pogeát annak idején Adriean Videanu, a kis- és közepes vállalatokért felelős tárcavezető protezsálta be a kormányba, 2009-ben, amikor is a szociáldemokraták és a demokrata liberálisok még közösen kormányoztak.  Így tehát a romániai román uniós képviseletben az egykori demokratikus-liberális párt volt miniszterének fia a Szociáldemokrata Párt volt minisztere lányának a főnöke lett, ami jól jelzi, hogy mekkora a demokrácia Románia uniós képviseletében.

Hírek szerint Alexandru Pogea legalább nyolc éve tagja a brüsszeli román küldöttségnek, jóllehet hivatalosan mandátumának négy év után le kellett volna járnia, ám az energetikai minisztérium többször is meghosszabbította azt. Ami aligha lehet a véletlen műve, mert a kormányforrásokra hivatkozó román média szerint a tárca még továbbra is Gheorghe Pogea befolyása alatt áll.

Visszafordították az útról

Mihnea Sarca a Külső Hírszerző Szolgálat volt igazgatójának, Vasilica Sarcának a fia. Jóllehet Klaus Iohannis tavaly nyugállományba helyezte a papát, akinek azonban még van annyi befolyása, hogy fiának továbbra is biztosítsa a kiválóan fizető munkahelyet, ahol szinte semmit nem kell tennie, maximum protokollebédeken kell halálra ennie magát.

Diana Cliveti az egykori parlamenti képviselő, Minodora Cliveti lánya. A mama Bacău megyei képviselő volt 2000 és 2008 között, aki a szociáldemokraták volt „nagy kombinátorával”, Viorel Hrebenciuc-kal állt szoros barátságban. Diana Cliveti a román küldöttségben a biztonsággal és a védelemmel foglalkozik, amelyhez természetesen egyáltalán nem ért, hiszen ezt megelőzően Románia görögországi nagykövetségén tette a semmit George Ciamba nagykövetsége idején.

Raluca Seucan hivatalosan a belügyekkel foglalkozik. Ő Aspazia Cojoaru volt alkotmánybíró lánya, az anyja volt az, aki a 2012-es népszavazáson Traian Băsescu javára billentette el a mérleget. Aspazia Cojocaru különben a Nastase-kormány egykori igazságügyi államtitkárának, Claudiu Seucánnak a felesége.

A román külügyminiszter, Teodor Melescanu mostohafiát strasbourgi nagykövetnek nevezte ki, ami kimeríti az érdekkonfliktus fogalmát. Miután bűnvádi feljelentést tettek ellene, a tárcavezető visszafordította a tisztsége átvételére Strasbourgba utazó fiát, akivel útközben közölte: ne menjen tovább Strasbourgba, mert már nem ő a konzul.

Az élettárs testvére

Románia uniós küldöttségében nemrégiben helyett kapott Iulian Tănase, aki a külföldi kereskedelmi kapcsolatokkal foglalkozik. Szülei semmiféle vezető tisztséget nem töltöttek be, így azt is mondhatnánk, hogy ő a lenne a szerencsés kivétel – ha nem lenne azonban Liviu Dragnea élettársának, Irina Tănasénak a testvére.

Ráadásul már öt év tagja a román küldöttségnek, ahova nyomban azt követően került, hogy megindult a nagy szerelem a korosodó politikusok és a nála pár évtizeddel fiatalabb lány között. Iulian Tănase így négy éves mandátumának lejárta után is megmaradhatott tisztségében, a kis- és középvállalatokkal foglalkozó minisztérium javaslatára, amelyet – a véletlenek összejátszása folytán – a Dragneához közel álló Radu Oprea vezet.

2017-ben kis híján repültek volna a beprotezsáltak Románia uniós küldöttségéből. Román lapértesülések külügyminisztériumi forrásokra hivatkozva úgy tudják, hogy az európai ügyekkel foglalkozó volt tárcavezető, Victor Negrescu rendet akart teremteni a román küldöttségben. Komoly elemzést készített a küldöttség tagjainak szakértelméről, jelentését pedig megküldte Mihai Tudose akkori miniszternek. Abban a pillanatban azonban felforrósodtak a telefondrótok, a pártok ugyanis kiálltak védenceik mellett. Tudosét saját pártja végül is kiutálta tisztségéből, Viorica Dăncilă pedig elfektette a jelentést.








EZT OLVASTA MÁR?

X