Egyre több országban zaklatják a nem vallásos embereket


-A A+

Megnőtt azon országok száma, amelyekben ateisták, agnosztikusok és egyetlen vallással sem azonosulók zaklatással szembesülnek – miközben egyre többen tartoznak ebbe a csoportba, és nemcsak a Nyugaton.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a vallásokkal szembeni állami korlátozások világszerte nőttek az elmúlt egy évtizedben, Európában is: míg 2007-ben negyven állam esetében mértek magas vagy nagyon magas szintű korlátozást a vallásokkal szemben, ez tíz évvel később 52 állam esetében volt mérhető.

A Pew Research friss jelentése szerint nemcsak a különböző vallások hívei, hanem a vallásoktól távol maradók is egyre több országban szembesülnek zaklatással: míg 2012-ben három, 2016-ban 14 országban érte őket hátrány, egy évvel később már 23-ban. Miközben jóval kevesebb országban érintettek negatívan, mint a különböző vallásúak, az emelkedés az esetükben volt a legnagyobb.

A zaklatás fogalma egyébként meglehetősen széles jelentést nyert: ide számolták a szóbeli bántalmazástól a fizikai erőszakon át a gyilkosságig a különböző negatív megkülönböztetéseket.

Ez azt jelenti, hogy a keresztényeket 2012-ben 110, 2017-ben 143 országban érte hátrányos megkülönböztetés, a muszlimokat 2012-ben 109, 2017-ben már 140 országban – tehát a két legnagyobb vallás szinte fej-fej mellett „halad”. A zsidók esetében ez a szám 71-ről 87-re emelkedett, a hinduk esetében 16-ról 23-ra, a buddhistáknál 13-ról 19-re. A különböző népi vallások híveit (afrikai, kínai, amerikai, ausztrál bennszülött vallások) 26 helyett már 38 országban érte zaklatás, más vallásúakat (szikhek, zoroasztriánusokat stb.) 39 helyett 50-ben.

A nem vallásos embereket 2012-ben 3 országban különböztették meg hátrányosan a felmérések szerint, ez a szám azonban 23-ra ugrott 2017-re. A 23 ország közül 15 többségében muszlim, 7 pedig többségében keresztény, a maradék pedig hindu (India).

Példák

A Pew Research cikke több példát is felhoz a nem vallásosakkal szembeni zaklatásokra vagy megkülönböztetésekre. Kormány szintű zaklatást 14 országban találtak: Malajziában például egy Kuala Lumpur-i ateista találkozó miatt nyomoztak, majd az ateizmust alkotmányellenesnek kiáltották ki, fenyegetve a nézetet hirdetőket és nem fellépve azok ellen, akik fizikai erőszakkal fenyegették a nem vallásosakat.

Társadalmi szintű zaklatást 13 országban észleltek: Bangladesben például iszlamisták egy csoportja elérte az oktatási minisztériumnál, hogy az általuk ateistának tartott elemeket eltávolítsák tankönyvekből.

Négy országban a kormány szintű és társadalmi szintű zaklatás egyaránt megjelent. A Maldív-szigetek például meggyilkoltak egy szekuláris bloggert, aki éppen a vallási fundamentalizmus és szélsőségek ellen szólalt fel. A történtek után Abdulla Yameen elnök azt mondta: a kormány nem engedi meg senkinek, hogy olyan tartalmat jelenítsen meg, amely „gúnyolja” az iszlámot.

A harmadik legnagyobb csoport

A magukat egyetlen valláshoz sem sorolók, ateisták vagy agnosztikusok csoportja a harmadik legnagyobb a világon (16 százalék) a keresztények (31 százalék) és muszlimok (23 százalék) után, 2010-es adatok szerint.

Európában a nem vallásosak aránynövekedése régi trend, a briteknél, a Skandináv országokban, Hollandiában, Franciaországban, Németországban, Csehországban, Észtországban de Magyarországon is, és az óceánok túl, az Egyesült Államokban szintén – különösen a fiatalok – távol maradnak minden vallástól. A fiatal felnőttek, egészen 40 éves korig világszerte számos országban egyre kevésbé vallásosak.

Az erdélyi magyarok vallásosságáról korábban itt írtunk a Kiss Dénes szociológussal készült interjúnkban.

Ez alól nem kivétel az iszlám sem: az Arab Barométer Kutatóhálózat és a BBC mérései szerint egyre több a nem vallásos ember az arab országokban, és csökkent a vallási vezetőkkel szembeni bizalom is. Tunéziában mára a nem vallásosak aránya 31 százalék, Líbiában 25 százalék, Algériában 13, Egyiptomban 10 – ez tehát vélhetően komoly ellentéteket fog szülni a jövőben.








EZT OLVASTA MÁR?

X