„Nehéz fehérnek lenni” – ez az a Facebook-bejegyzés, ami miatt éreztem, hogy Keszeg Anna kolozsvári (és debreceni) egyetemi oktatónak rengeteg mesélni valója lesz Indiában töltött napjairól. Delhiben, Udaipurban és Kolkatában szerzett tapasztalatai egy csomó sztereotípiára rácáfolnak, egy ellentmondásos társadalom képe rajzolódik ki az országról beszámolója alapján. Keszeg Anna két magánegyetemen és egy oktatói konferencián járt, közel kéthetes látogatásának eredményeként pedig együttműködési szerződést írtak alá a kolkatai Adamas University és a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudománegyetem, valamint a Debreceni Egyetem kommunikáció és médiatudományi tanszékei között – ami cserediák- és cseretanár-programot is jelenteni fog a jövőben.

Keszeg Anna Delhiben a Pearl Academy, Kalkuttában pedig az Adamas University meghívására tartott előadást az alapképzéses és mesteris fiataloknak, médiakommunikációról és divatról. Előbbi a divatoktatásban a világelsők között van, értékelt az egyetemi oktató. Mindkét intézmény magánegyetem, a hallgatók magas tandíjat fizetnek, ami növeli ugyan a képzés színvonalát, ám meg is szűri anyagi szempontok alapján az indiai lakosságot, magyarázta Keszeg Anna. 

Környezettudatos, konkurencialevű intézmények

Beszélgetésünk során arra voltam kíváncsi, hogy milyen különbségeket lát a hazai és az ottani egyetemi élet, oktatási rendszer között. „Nekem az a benyomásom, hogy Indiában újra kell gondolnunk azt, amit a fejlettségről/elmaradottságról gondolunk, egy sok szempontból konzervatív társadalmi normákat érvényesítő világ találkozik a technikai fejlettséggel, a mélyszegénység a luxussal” – helyezte a kérdést tágabb kontextusba az egyetemi oktató. Például megemlítette, hogy a delhii campus teljesen műanyagmentes, nagyon figyelnek a környezettudatosságra. „Nálunk egyelőre nincs is ilyen ambíció az intézményekben, de ők kitalálták két évvel ezelőtt, és fokozatosan bevezették” – fűzte hozzá.

Gendersemleges divatról is tartott előadást. A nemi diverzitás most egy olyan elv, amit a felzárkózás, korszerűsödés nevében nagyon következetesen érvényesítenek. Keszeg Anna beszámolója szerint annyira, hogy a kolkatai egyetemen például alkalmaztak nemsemleges identitással rendelkező kutatókat. „Ellentmondásos az egész ország” – summázott. Az erős közösségi szellemiség mellett a magánegyetemek érintette szűk rétegben nagyon odafigyelnek az esélyegyenlőségre, értékelése szerint mindkét magánegyetem nagyon konkurenciaelvű.

„Európát és a fehér embert még mindig istenítik”

A diákokkal való viszonyáról elmondta, a delhii Pearl Academy-n jelenléte annyira nem számított kuriózumnak, mert oda sok külsős és külföldi oktató jár, de az Adamasi Egyetemen annál inkább. „Annyira ragaszkodtak a diákok, folyamatosan velem akartak lenni, szünetekben jöttek, fotózkodtunk, mindenféléket el akartak mesélni. Kicsit szívszorító is, amikor látod, hogy mennyire ki vannak éhezve a figyelmedre” – fogalmazott. Oktatói stílusára adott reakció is lehet ez a fajta közvetlen viszonyulás a diákok részéről, de tapasztalata szerint saját tanáraik sokkal szigorúbbak, a fizikai fegyelmezés is „benne van a pakliban”. „Tanáraik folyamatosan rájuk szólnak, hogy órán nem szabad enni, hangoskodni. Volt olyan, hogy az én órámra is bejött az ottani kolléga, hogy fegyelmezze őket, miközben én jól elvoltam velük. A másik, hogy Európát és a fehér embert még mindig istenítik, a te véleményed mindig többet fog érni, mint egy ottani oktatónak a véleménye” – magyarázta.

A delhii egyetemen a jó vitakultúrát értékelte, a diákok szerettek hozzászólni az előadásokhoz, vállalták a véleményüket. „Ez a nyitottság alázatos udvariassági kóddal társul, így igazán élvezetes volt tanítani őket. Bármikor szívesen visszamegyek, szakmailag sokat kaptam” – értékelt.

Együtt él a szegény és a gazdag

A tanítás mellett turistáskodni is maradt valamennyi ideje Keszeg Annának, belekóstolhatott India, a végletek jellemezte társadalom mindennapjaiba. Egyrészt komoly problémát jelent az országban a közvécék hiánya, „benne van a lakossági normában, hogy csak úgy elvégezheted a dolgod az utcán”. Ez azonban a nők elleni erőszak melegágya is, a szegény negyedekben a nők éjjel könnyítenek magukon a szabadban, és sokan ekkor válnak erőszak áldozatává, de a nemzetközi sajtó beszámolói szerint gyerekeket is vertek már ilyen helyzetben halálra. Narendra Modi miniszterelnök komoly fejlesztéseket végzett az elmúlt években ezen a téren, de ez még nem jelenti azt, hogy minden új közvécét használnak is, „mert a kulturális köztudatban benne van, hogy nagyon egészséges, ha szabadban végzed a dolgod”, osztotta meg gondolatait Keszeg Anna.

Azt hangsúlyozta, hogy az országnak van egy mélyszegény, súlyos társadalmi problémákkal küzdő rétege, de máshol pedig egy Nyugat-Európához képest is sokkal fejlettebb világot mutat. A két társadalmi réteg között viszont van párbeszéd, nem élnek teljesen párhuzamos életeket, érzékelte az egyetemi oktató. Nincs az a szegregáció, amit Európában látunk, hanem az történik, hogy a szegény ember mindenféle szolgálatokat tesz a gazdagnak, a közelében él, vázolta fel.

„Nagyon sok ember él abból, hogy egy gazdag család háza mellett él az utcán, és amikor például egy riksával el kell vinni valahova a háztulajdonost, akkor azt bevállalja. Vagy bevásárol, kivasal egy-két dolgot. A nem szerződéses, eseti szolgáltatásrendszer ott nagyon működik, a gazdagok éppen ezért szeretik maguk körül tudni a szegényeket” – magyarázta. Hozzátette: „Nem annyira képmutató ez a társadalom, mint az európai, ahol szinte el is hisszük, nekünk nincsenek szegényeink, mert a társadalom peremére száműztük őket. Nyilván a lépték teljesen más, Indiában sokkal több a szegény ember.”

„Nehéz fehérnek lenni”

Így vezette fel Keszeg Anna egyik bejegyzését közösségi oldalán, aminek háttértörténetére rákérdeztem. Mint kiderült, ragaszkodott hozzá, hogy „európai módon” fedezze fel Delhit – előre kikereste a meglátogatni kívánt helyeket, és tömegközlekedéssel utazott –, holott Indiában a fehér ember idegenvezetővel, bejárattól bejáratig, autóval közlekedik. „Nem tudom elviselni, hogy valaki szolgaként álljon mellettem, így viszonylag hamar rájöttem, hogy én ebbe a világba nehezen tudnék tartósan beilleszkedni”, érvelt, ezért metróval vágtak neki a város nevezetességeinek.

Ám mint gyorsan kiderült, ehhez a helyiek nagyon nincsenek hozzászokva. „Szelfizni akartak, fogdosták a kezemet, nézték, hogy milyen a bőröm. A fehér embereket általában zárt autóban szállítják, és az, hogy közöttük vagy, nagyon furcsa a számukra. Első nap nagyon megijedtem, azt hittem, nem fogjuk tudni végigcsinálni, mert kimentük sétálni, és folyamatosan állítottak meg” – mondta, hozzátéve, hogy érezte, a rendőrök – akiket egyébként gyakran látni az utcákon – is követték a tekintetükkel, megbizonyosodva arról, hogy nem esik bajuk. 

Az úgynevezett régi Delhit már kísérővel fedezték fel, aki ugyan nagyon keni-vágja a helyi viszonyokat, de nem volt tapasztalata abban, hogy fehér embereket vezessen körbe. Ő is ekkor szembesült azzal, hogy a fehérekkel mindent többszörösen akarnak kifizettetni, és ezt nem volt hajlandó elfogadni. „Megfogadtunk egy riksást, akivel az idegenvezetőnk előzőleg kialkudta az árat, és amikor a végén látta, hogy tényleg csak annyit akarunk fizetni, akkor elszabadult a pokol, majdnem összeverekedtek” – idézte fel Keszeg Anna, aki hajlandó lett volna kifizetni azt a plusz pénzt, de az idegenvezető kitartott amellett, hogy ez igazságtalan. A turizmusban is kettős mérce érvényesül: a múzeumokban például a belépőnek a húszszorosát kell kifizetnie egy külföldinek, tudtam meg.

Hozzátette, sok európai turistát láttak a városban, de mindannyian taxival közlekedtek, bejárattól bejáratig, rajtuk kívül senki más nem sétált az utcákon. Dél-Delhiben a nagykövetségek környékén él sok fehér ember, ott elég „európai” a hangulat, de ez csak egy töredéke a huszonkét milliós városnak. Udaipurról, ahol a konferenciát tartották, azt jegyezte meg, hogy esküvőturizmusból él, és a maharadzsák, látványos paloták miatt „tényleg olyan, mint a mesékben”.

Interaktívabbá kell tenni az oktatást

Visszatérve az oktatásra, elmondta, hogy az indiai egyetemeken szerzett tapasztalata ráerősített arra, hogy a frontális előadásoknak már nincs értelmük az új generáció tanításának az esetében: „Nem kell felszámolni az előadást, de nagyon beszéltetni kell a diákokat. Erre korábban is törekedtem, ezután még inkább fogok. Az itthoni diákjaim felkészültségéről általában van egy előzetes elképzelésem, amit adottnak veszek. Indiában teljesen sötétben tapogatóztam. Nagyon jó volt azzal a szabadsággal tanítani, hogy a közönségről semmilyen előismeretünk nincs, mindent ott kell felépíteni.”

A kolozsvári és debreceni egyetemekkel kötött együttműködés cserediák- és cseretanár-programokat is jelenteni fog, tudtuk meg, valamint közös órákat is bevezetnének, amiket majd online tartanak, lehetőséget teremtve arra is, hogy a két osztály egyszer személyesen is találkozzon.