Ennek ellenére a történészek próbálják értelmezni, keretbe helyezni az 1989-es romániai eseményeket, de még időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a válaszhoz közelebb jussunk – értettek egyet a Harminc éve szabadon című kolozsvári beszélgetés résztvevői. A magyar rockzenészek rendszerellenes küzdelmeiről és a temesvári eseményekről is hallgattunk meg véleményeket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának megemlékező-értelmező eseményén.

A művészet mindig reflektál a jelenre – szögezte le a magyar rockzene és a rendszerváltás viszonyát vizsgáló előadásában Fodor János történész, akitől erdélyi zenekarokról alig, de a magyarországiakról gazdag merítést kaptunk. A rockzene a lázadást jelképezte, a hatalom számára így nem volt túl kedves műfaj: a rockzenészeket és rajongóikat ellenségesnek látta, az erkölcstelenség megtestesítőit jelentették.

A magyar zenekaroknak korlátozott mozgásterük volt, egy csomó szereplővel számolniuk kellett dal- vagy lemezkiadás esetén. Keretek közé szorította a szocializmusban való alkotást Aczél György kultúrpolitikus, a Kádár-korszak egyik kulcsembere, a hanglemezgyártást a versenyhelyzet teljes hiánya jellemezte, a Táncdal- és Sanzonbizottsággal különböző dalszövegeket kellett elfogadtatniuk, ráadásul a vidéki koncerteket is ők szervezték, így nem ártott velük jóba lenni, tudtuk meg.

Kicenzúrázott dalokra, lemezborítókra is mutatott példát elődásában a történész. Szörényi Levente Utazás (megjelenés éve: 1973) című lemezéhez készült kábítószerfogyasztásra utaló borító helyett egy szöveges falvédőre emlékeztető képet engedélyeztek, de hasonlóképpen járt az Edda is a Szaga van című lemezzel, és Omega-dalt is számtalanszor átírtak cenzúra miatt. „Sokszor nüanszokon állt vagy bukott a dolog”, értékelt Fodor.

A „Dalos” ügynök

A történész beszélt az ügynökkérdésről is: Vikidál Gyuláról például 2004-ben derült ki, hogy „Dalos” fedőnéven jelentett a magyar rockzene kullisszájából zenésztársairól a belső elhárításnak, Nagy Feróról és a P Mobilt vezető Schuster Lórántról is.

A történész rámutatott, nem minden zenekar bírta a nyomást, a körülményeket, amik között dolgozni, alkotni kellett. A nyolcvanas években megszűnik többek között a Beatrice, a Piramis, a Dinamit, az Edda, a P Mobil, a Karthago, majd a rendszerváltás után újból összeállnak. Többen nyugatra menekültek, aki pedig otthon maradt, ilyen-olyan módon próbált túlélni: volt, aki stúdiót alapított, pályát váltott, venglátózásba fogott vagy szüneteltette a zenélést.

Bikini: „az örök túlélő”

A rendszerváltás a rockzene periferizálódását vonta magával – hangsúlyozta Fodor, aki a rendszer örök túlélőjeként a Bikini együttest emlegette. Ha valaki kicsit közelebb kerülne ahhoz az életérzéshez, ami térségünkben a rendszerváltás után tombolt – pláne azok, akik még nem éltek akkor –, az ne hagyja ki az együttes Temesvári vasárnap című lemezét, ami az 1990 februárjában, Temesváron tartott koncertet örökíti meg.

Élete első interjúját ekkor, a Bikini zenészeivel készítette – ismerte el Gazda Árpád újságíró, aki már a Bakk Miklós politológus vezette kerekasztal-beszélgetésen idézte fel az 1989-es forradalomhoz fűződő emlékeit Murádin József Kristóf és Ötvös István történészek társaságában.

Fejszével törte be az ajtót a Szekuritáté

1989 decemberében végzős fizikus hallgató volt, és ma úgy értékel, „jókor volt jó helyen”. 23 évesen Tőkés László és családja mellől volt tanúja az eseményeknek, „bentről láttam, hogy mi történt 16-án”. Felidézte, a parókián meg volt tervezve a menekülés útvonala a papilakból a templomba, ám éjjel kettőkor rájuk törte az ajtót a Szekuritáté. A román kommunista politikai rendőrség fejszével verte az ajtót, és ma is tisztán emlékszik az egyik tiszt önelégült mosolyára, miután sikerült bejutniuk, emlegette Gazda Árpád. Ezután verések, majd letartóztatásuk következett, ahol azonban csak rövid időt töltöttek: „huszadikán a tömeg kiszabadított a börtönből”.Az újságíró beszélt arról is, hogy Tőkésék számára fontos volt, hogy a lelkész Szilágy megyébe való kilakoltatása ellen tüntető hívek és a Ceaușescu-rezsim elleni tüntetés különváljon. Amikor a tiltakozás kezdett rendszerellenessé átalakulni, a temesvári református lelkész hazaküldte a vele szolidarizáló tüntetőket, számolt be Gazda, de a tömeg nem távozott.

Murádin József Kristóf történész mindössze kilenc éves volt a rendszerváltáskor, ezért benne inkább az események hangulata maradt meg, és az, hogy szüleiből mit érzett ki ezekben az időkben. Édesanyját, aki „kemény asszony”, ekkor látta először és utoljára zokogni, mert mint utólag megtudta, újságíró édesapja is kint volt a téren – érte izgult. Ötvös István magyarországi történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagja a két rendszerváltás közötti különbségeket hangsúlyozta, jelezte, hogy Magyarországon tágabb kontextusban értelmezték a történéseket.

A szándék őszinte volt

„Naiv élményszerűség” jellemezte a rezsim alóli felszabadulást Bakk Miklós politológus szerint, és beszélgetőpartnerei egyetértettek abban, hogy harminc év túl kevés ahhoz, hogy a társadalom megértse, mi is történt valójában 1989-ben. Örök kérdés marad, hogy egy temesvári megmozdulásból hogyan lett egy bukaresti puccs, és kik mozgatták valójában a szálakat, kik mire használták fel a történteket.

Gazda Árpád elmondta, ma sem tudni, hogy a titkosszolgálatoknak és a nagyhatalmaknak szerepük volt-e az eseményekben, viszont tanúsítja, hogy ha volt is, ők erről semmit nem tudtak, és mint ahogy Ötvös egészítette ki: nem kérdés, hogy a szándékuk őszinte volt. Ráadásul semmi reménye nem látszott annak, hogy mindez pozitívan is elsülhet, több tíz éves bebörtönzésre számítottak, tette hozzá Gazda.

A történész feladata megvilágítani a folyamatokat, nyomatékosított Murádin, de a forradalom esetében ez nagyon nehéz feladat, mert túl kevés idő telt el azóta, még ha a mai felgyorsult világban úgy is tűnik, hogy 1989 nagyon rég volt. És az sem mellékes, hogy azóta felnőtt egy olyan generáció, akinek már semmi köze nincs a kommunizmushoz és annak megbukásához.