Ipsos-felmérés: így látja a világ a 2020-as évet – a romániaiak optimisták
Harminchárom ország lakosainak véleményét térképezte fel legutóbbi, november 26. és december 6. között készült felmérésében az IPSOS olyan fontos kérdésekben, mint például kereseti lehetőségek, a klímaváltozás, a terrorizmus, a férfi és a nő esélyegyenlősége. A romániaiak optimizmusa kiemelkedik a mezőnyből.
A felmérés egyebek között átfogta Ausztráliát, Kanadát, a legnagyobb dél-amerikai országokat, Kínát, az Egyesült Államokat, a nyugat- és közép-európai országok nagy részét, Dél-Afrikát, Japánt, Szaúd-Arábiát, Dél-Koreát, a Fülöp-szigeteket, Hong Kongot, Indiát, Izraelt Malaysiát, Oroszországot, Szingapúrt és Törökországot. Csaknem 23 ezer, 16-64 év közötti személyt kérdeztek meg.
A mintába került romániaiak jelentős része, 93 százaléka azt állította, hogy 2020-ban sokkal nagyobb gondot fordít majd saját igényeinek kielégítésére, főbb céljainak megvalósítására, és arra is gondja lesz, hogy idén jóval több időt tölthessen majd együtt családjával, szeretteivel. Ezzel az aránnyal a 33 állam között Románia a negyedik helyet foglalja el, Peru, Kína és Mexikó után, és jóval felülmúlja az alig 65 százalékos európai átlagot.
A jövő illetően a romániaiak igen derűlátóak. A megkérdezettek 64 százaléka biztosra veszi, hogy a világgazdaság fejlődési trendje idén is folytatódik – ellenvéleményen vannak viszont a „tudatosabb kultúrában” élő franciák, a belgák, a svédek és a japánok; a magyarok és a lengyelek 48, illetve 44 százalékkal valahol a középmezőnyben helyezkednek el.
A 33 ország lakosságának 57 százaléka idén is nagyjából ugyanolyan gyakran használja majd a közösségi médiát, mint eddig, 60 százalékkal a románok meghaladják tehát az átlagot, és csak egy százalékkal maradtak le mögöttük a magyarok, a spanyolok és a belgák.
Igen sokan attól tartanak, hogy 2020-ban fokozódnak a társadalmi feszültségek, megnő a tüntetések, utcai megmozdulások száma. A franciák 79 százaléka vélekedik így, de ezt gondolja a lengyelek 65, illetve a britek 63 százaléka is; 45 százalékkal Románia a középmezőnyben helyezkedik el.
81 százalék szerint idén jobb lesz
A romániaiak fele nem fél attól, hogy természeti katasztrófák áldozatává válhat 2020-ban – ezzel az aránnyal Románia 11 százalékkal az európai átlag alatt van. A legoptimistábban ilyen tekintetben a magyarok: 10 magyar közül hét nem tart ilyen veszélytől, az ellenkező végletet Törökország, Malaysia és India lakosai jelentik, ahol a lakosság több mint háromnegyede úgy véli, könnyen áldozatává válhat a természeti katasztrófáknak.
A 33 ország lakosságának 77 százaléka szerint az emberiség életmódjával jelentősen károsítja a természetet, amelynek hatásait már idén is megérezzük. A romániaiak az átlag alatt vannak: 72 százalékuk gondolja így.
A közlekedés, tömegszállítás tekintetében a romániaiak a legborúlátóbbak: 63 százalékának meggyőződése, hogy 2020-ben lakóhelyén még nehezebbé válik majd a közlekedés. Ezzel a táblázat élén helyezkednek el, jelentősen túllépik az 54 százalékkos európai és az 58 százalékos globális átlagot.
A romániaiak 80 százaléka azt állítja, hogy 2019 igen nehéz év volt, miközben a 33 ország átlagában alig a megkérdezettek 65 százaléka gondolja ugyanezt saját országa esetében. Mindennek ellenére azonban a romániaiak 81 százaléka azonban abban bízik, hogy sorsa idén jobbra fordul.
Ezért ilyen optimisták a romániaiak
A romániaiak nem mindennapi derűlátását az IPSOS Romania vezetőségi tagja, Oana Cândescu azzal magyarázza: idehaza még sokan bíznak abban, hogy valamilyen „külső erő” – a sors, a „karma” – jobbá teszi majd a dolgokat. „A románok meggyőződése, hogy az ember maga kovácsolja ugyan a szerencséjét – ám némi segítségre csak szüksége van” – magyarázta a szakember.
A romániaiak igen optimisták annak a tekintetében is, hogy a férfiak és a nők közötti esélyegyenlőség 2020-ban jobban érvényesül a munka mezején is: csaknem 50 százalékuk biztosra veszi, hogy azonos tisztségeket betöltve idén a nők átlagbére eléri majd a férfiakét. A 33 ország átlagában ezt csak 44 százalék reméli, a legderűlátóbbak, 71 százalékkal az indiaiak, őket követi 59 százalékkal Törökország, 51 százalékkal Szingapúr még dobogós lehetett.
- 34915 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34918 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34918 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34919 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34920 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34921 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni