Csökkent a csecsemőhalandóság, ám aggasztóak a megyék közti különbségek


-A A+

Jóllehet az Országos Statisztikai Hivatal összesítése szerint országos viszonylatban csökkent a csecsemőhalandóság – amely hat ezrelékre esett vissza –, aggasztóak azonban a megyénkénti különbségek. A statisztikákból az is világosan kiderül, hogy faluhelyen jóval nagyobb a gyermekhalandóság a városokhoz képest.

A csecsemőhalandóság aránya a legjobb az alig 3 ezrelékkel jegyzett Dâmbovița megyében, majd Bukarest következik, ahol a gyermekhalandóság mindössze 3,3 ezrelékre csökkent, ami mindössze fele az országos átlagnak, de jól áll a 4 ezrelékel szereplő Ilfov megye is. A helyzet Tulcea megyében a legrosszabb, ahol a mutató 14,7 ezrelékes, de nem sokkal jobb a 12 ezrelékkel jegyzett Botoșani megyében sem, Călărași megyében pedig 10,4 ezrelékes a gyermekhalandóság.

Erdélyben ilyen szempontból a 11,1 ezrelékes Szilágy megye áll a legrosszabbul, majd 8,9 ezrelékkel Krassó-Szörény megye, illetve 8,2 ezrelékkel Kovászna megye következik, a másik székely megyében, a 6,5 ezrelékkel jegyzett Hargitában valamivel jobb a helyzet, akárcsak a 6,4 ezrelékes Maros megyében. Ez a két megye egyébként megelőzi a jóval fejlettebb kórházi struktúrával rendelkező, 6,7 ezrelékes Brassó megyét is, de ennél rosszabb a helyzet a 7 ezrelékes Szatmár, a 6,9 ezrelékes Bihar és a 6,8 ezrelékes Máramaros megyében.

A Kárpátokon inneni területeken egyébként hat megye az országos átlag alatt teljesít, elsősorban a 4,2 ezrelékes Temes, a 4,5 ezrelékes Arad, a 4,6 ezrelékes Fehér, az 5,1 ezrelékes Hunyad, az 5,9 ezrelékes Kolozs és a 6 ezrelékes Szeben megye.

Mivel magyarázható?

Egészségügyi szakemberek a megyék közötti jelentős különbségek elemzéséből arra a következtetésre jutottak, hogy a kisgyermekek életben maradási esélye, a csecsemőhalandóság döntő módon függ az orvosi szolgáltatásoktól, a kórházak felszereltségétől, hiszen minden valószínűség szerint nem az orvosok munkájában van a hiba, akik bizonyára tudásuknak megfelelően végzik feladatukat, a csecsemők elhalálozása tehát a legkevésbé az ő lelkükön szárad. Véleményük szerint a rosszul felszerelt kórházak merényletet jelentenek az élet ellen.

A Mentsétek Meg Románia Gyermekeit szervezet ügyvezető elnöke, Gabriela Alexandrescu szerint mindenképpen arra van szükség, hogy széles körű társadalmi összefogással nyomást gyakoroljanak ilyen vonatkozásban az illetékes kormányzati szervekre.

Faluhelyen még rosszabb a helyzet

Ilfov megye kivételével, az ország valamennyi más megyéjében hatalmas a különbség a csecsemőhalandósági arányt illetően a város és a falu között. Mindez elsősorban Botoșani megye esetében szembeötlő, ahol városokon 5,6, faluhelyen viszont 16,6 ezrelék a csecsemőhalandósági mutató. A Botoșani megyei Mavromati sürgősségi kórház újszülött osztályának főnöke, Carmen Zaboloteanu a jelentős eltérést nagyrészt a kedvezőtlen otthoni körülményekkel is magyarázza. A kórház hiába kapott nemrégiben olyan felszereléseket és berendezéseket, amelyek életben maradási esélyt adnak a koraszülött csecsemőknek is, ha a kisgyermekek, az életben maradásukét folytatott 20-30-40 napos drámai harc után, a kórházból való kibocsátásukat követően odahaza nem megfelelő környezetbe kerülnek.

Botoșani megye egyébként az Európai Unió egyik legszegényebb régiói közé tartozik, ahol nemcsak a nyomor tetőzik, de hiányoznak a legalapvetőbb orvosi szolgáltatások, számos községben nincsenek családi orvosok, ahol pedig vannak, ott a rossz utak miatt gyakorlatilag elérhetetlenek a falvak lakói számára. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a szegény övezetekben gyakori jelenség a kiskorúak terhessége, a terhes nők pedig rendszerint nem jelentkeznek orvosi vizsgálatra.

Carmen Zaboloteanu nem titkolta, hogy bár a Botoșani megyei sürgősségi kórház újszülött osztálya a Mentsétek Meg Románia Gyermekeit szervezettől számos felszerelést kapott, és a civil testület igen sokat segített a terhes anyákon, ám mindez voltaképpen az állam feladata lenne, amely a civil szervezeteknél jóval nagyobb anyagi lehetőségekkel is rendelkezik.

A Mentsétek Meg Románia Gyermekeit egyébként idén egymillió eurós program megvalósítására készül, amellyel az újszülött osztályokat segítené. Egyebek között utolsó generációs orvosi felszerelésekkel látna el 35 szülészetet, intenzív újszülött osztályt és gyermekgyógyászatot. A szervezet 2012 és 2019 között az országban 96 szülészetet látott el 360 orvosi felszereléssel, összesen ötmillió euró értékben.








EZT OLVASTA MÁR?

X