Klánokba szerveződik a romániai alvilág – Bukarestet 13 bűnbanda tartja rettegésben


-A A+

Egy ismert bukaresti alvilági figura meggyilkolása ismét a klánokba szerveződő romániai bűnszövetkezetekre irányította a hazai közvélemény figyelmét. Letartóztatások sorozata következett, és még az államfő is megszólalt az ügyben. A hatóságok – ki tudja hányadszorra – újra hadat üzentek a romániai alvilágnak, amelynek felszámolása azonban kétséges, mert vezetői sokszor rendőrök, politikusok oldalán mutatkoznak a nyilvánosság előtt.

Kockajáték közbe megkéselték egy ismert bukaresti alvilági figurát, az Emi Pian néven ismert férfit. A Duduianu-klán vezetőjét egy rivális bűnbanda, a Rinu-klán egyik tagja ölte meg, ezért a hatóságok súlyos konfliktusoktól tartanak a két bűnszövetkezet között. Az eset kapcsán a román sajtó ismét feltérképezte a hazai alvilágot.

Bukarestet 13 klán osztotta fel egymás között

Bukarestben jelenleg 13, „klánokba” szerveződött bűnbandát tartanak számon, amely felosztották a főváros kerületeit egymás között. Vezetői többnyire a környező megyékből, elsősorban Ilfov, Ialomița és Prahova megyéből származnak. A sajtó az elmúlt hetekben többször is cikkezett róluk.

Előbb július végén, amikor a rendőrség rajtaütött a bukaresti Duduianu-klánon a román mulatós zene két „sztárja” Florin Salam és Nicolae Guță feljelentése nyomán. A zenészek szerint a bűnszövetkezet tagjai megzsarolták, kifosztották, nem egyszer pedig arra kényszerítették őket, hogy ingyen énekeljenek az ünnepségeiken. A Duduianu-klán augusztus elején amiatt került a figyelem központjába, hogy vezetőjét, Florin Motoleát, ragadványnevén Emi Piant egy másik klán egyik tagja kockajáték közben halálosan megsebesítette.

Bukarest első kerületét a Geamănu-klán „birtokolja”. Korábban azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy ellopták a Steauából lett FCSB sportklub finanszírozójának, Gigi Becalinak a limuzinját. A csoport vezetőjét, Sandu Geamănut 2014-ben gyilkosságért 27 év börtönre ítélték, miután 2011-ben, három bűntársával együtt félmillió lej értékű értékeket vitt el egy öregembertől, akit meggyilkoltak. Ez a klán egyébként luxusautók ellopására „szakosodott”. A Geamănu-klánnak az első kerületben osztoznia kell a Sadoveanu-klánnal, amely elsősorban lányok futtatásával foglalkozik, ellenőrzésük alatt tartja a bukaresti prostituáltak hálózatát.

A második kerület a Caran-kláné, amelynek tevékenysége igencsak szerteágazó: a kábítószercser- és embercsempészet mellett rablással, uzsorakamattal, kamionokból történő lopással foglalkozik. A bűnbanda egyik vezetője, Emil Răducan jelenleg börtönben ül, embercsempészetért. A rendőrség felfedezett a háza alatt egy alagutat, amelyben az embereket rejtett el. A klán másik vezetőjét, Aurel Carant 2012-ben három éves börtönbüntetésre ítélték.

A harmadik kerületben a Chiara-klán az úr, amely szintén embercsempészettel, prostitúcióval és uzsorakamattal foglalkozik, egy idő óta azonban ráállt az ócskavas-kereskedésre is. A bűnszövetkezet vezetője, Aurel Chiara elsősorban brutalitásáról és akciói erőszakosságáról vált nevezetessé. Ebben a kerületben tevékenykedik a Sile Pietroi rablásra és zsarolásra szakosodott klánja is.

A negyedik kerületet a Sportivilor-klán szerezte meg magának, megosztva más bűnbandákkal. Maffia módjára „védelmi díjak” beszedéséből élnek, az idejében nem fizető „klienseket” megkínozzák, eltörik végtagjaikat, árammal sokkolják. A hitelkártyákkal történő csalás és a rablás is „üzleti tevékenységeik” közé tartozik.

A klán vezetője jelenleg Marius Alecu, aki egy bukaresti utcai balhé során elveszítette egyik ujját. A kerület egyik része a Gruiaékláné, amely hasonló tevékenységekkel foglalkozik. A kerületben ügyködik a Vancica-klán is, amely „békésebb” tevékenységgel, cigaretta-csempészéssel foglalkozik.

Az ötödik kerületet az egyik legismertebb és legveszélyesebb banda uralja, a Cămătarii-klán. Maguk is „védelmi díjat” szednek be, hitelkártyákkal foglalkozó csalásra, jogtalan fogva tartásra, zsarolásra „szakosodtak”. Két vezetőjüket, a Cămătaru testvérpárt 2016-ban börtönre ítélték. Sile Cămătaru öt évet, Nutu Cămătaru hét évet kapott, utóbbit azonban tavaly márciusban feltételesen szabadlábra helyezték. Testvére viszont továbbra is a börtönben maradt, büntetését ugyanis további hat évvel toldották meg, kerítésért.

Bukarest hatodik kerületét három bűnbanda osztotta el egymás között. A Luptătorii-klán elsősorban azzal vált híressé, hogy elkövette a legnagyobb fegyverrablást, amikor feltörte a ciorogârlai fegyverraktárt. Az így szerzett fegyvereket aztán a kábítószerkereskedelemben használták föl – ellenfeleiket félemlítették meg velük. A klán vezetőjét, Eugen Predát 12 év börtönre ítélték, 2017-ben viszont feltételesen szabadlábra helyezték. „Tevékenységi körükbe” tartozik a zsarolás, az uzsorakamat és a „védőpénzek” követelése is.

A klán egyébként főleg a Militari lakónegyedben működik. Ehhez a bűnbandához tartozott egyébként Bukarest legveszedelmesebb banditája, a Fane Spoitoru néven ismert Ion Titișor, aki 2016-ban, agyvérzésben halt meg egy izraeli kórházban.

Klánok a Kárpátokon túl

Természetesen a Kárpátokon túli területeken is tevékenykednek a bukarestihez hasonló bűnszövetkezetek. Konstancát a Săceanu, a Frații, a Spaniolul, a Pitbull és a Vasea-klán osztotta fel egymás között, és mivel nem tartják be a számukra kijelölt területet, napirenden vannak a lövöldözések, a késelésekre, a tömegverekedések. Craiovában a Frăția-klán az úr, Alexandriát a Țăndărică-klán tartja rettegésben.

Főnökét lecsukták, miután a bűnszövetkezetnek 6000 euróval tartozó személyt „megleckéztetett” a nyílt utcán. Slatinában Sandu Anghel, alvilági nevén Bercea Mondial, vagy csak egyszerűen Mondialu’ az úr, aki vagyonát az Olt megyei Drăgănești gazdaság Ceaușescu-korabeli silóiból, öntözési rendszereiből, vasúti sínekből „összegyűjtött” ócskavas eladásából szerezte.

Călărași a Țăganunak vagy Il Padronénak nevezett Vlad Costelhez tartozott, aki birodalmát Spanyolország keleti felére is kiterjesztette. Râmnicu Vălceában a Lăbuș-klán tevékenykedik zavartalanul. Buzău maga is a helyi a klánok csataterévé vált. Dâmbovița megyét a Florin Părjol által vezetett Ghenosu-klán tartja rettegésben.

Bűnbandák Erdélyben

A bűnszövetkezetek természetesen Erdélyben is jelen vannak. Kolozsváron egy időben a Marius David – alvilági nyelven Gore – vezette klán uralta az alvilágot. Főnökét 2001-ben két évre ítélték, mert megkéselte a kolozsvári baleseti kórház egyik betegszállítóját. Később sikerült elhagynia az országot, de a spanyol rendőrség kiutasította az országból. Hazatérve ismét börtönbe került, hogy leülje a „hátralékot” is.

Máramaros megyét a Botezanu, az Ogaru, a Butanu, a Cofa és a Brandiș klán osztotta fel egymás között. A megyei maffia „székhelye” Borsabányán van, az alvilág pedig nem fél semmitől sem, számtalanszor összetűztek a rendőrökkel. Temesváron a Sorin Udrea által vezetett klán garázdálkodik. A temesvári igazságszolgáltatás négy és fél hónapig előzetesen letartóztatta, a temesvári táblabíróság viszont szabadlábra helyezte – mivel nem jelent társadalmi veszélyt.

Fehér megyében a rendőrségnek és az ügyészségnek sikerült a megyét sakkban tartó több klánt is felszámolnia. Aradot az Uțu Rohozneanu által vezetett Impăratul klán uralta – egészen addig, ameddig nem került sor a „konkurenciával” való utcai leszámolásra, lövöldözésre, késelésre. A hatóságok ekkor végre rendet teremtettek, a klán valamennyi tagját rács mögé helyezték. Nagyszebenben a Lenis-klán garázdálkodott. Tagjait zsarolással, betöréssel, rablással, életveszélyes fenyegetéssel, testi sértéssel, a jó erkölcsbe ütköző magatartással vádolják, az ügycsomó azonban ötödik éve vesztegel az ügyészségen.








EZT OLVASTA MÁR?

X