Be akarták szervezni a rendőrök Tusványoson, retteg az alvilágtól egy csíkszeredai fiatal


-A A+

A rendőrség szervezett bűnözés elleni osztálya (BCCO) már évek óta megpróbált beszervezni informátornak egy csíkszeredai fiatalt, akinek többek között az volt a feladata, hogy segítse a hatóságokat lecsapni a Tusványoson drogokat áruló dílerekre – derül ki egy YouTube-ra feltöltött hanganyagból. A felvételekkel együtt nyilvánosságra került a fiatalember neve is, aki azóta rettegésben él, mert alvilági leszámolástól tart. Szerinte a hanganyagot az őt beszervezni próbáló rendőr töltötte fel a videómegosztóra bosszúból amiatt, hogy nem szolgáltatott neki használható információkat. A fiatalember beszervezésére tett kísérletet a BCCO megerősítette a Maszolnak, ám szerintük a hangfelvételek nyilvánosságra kerüléséhez semmi köze nincs a munkatársuknak.

Köztudott, hogy a fesztiválok a kábítószerárusok kedvence terepének számítanak, így nem meglepő, hogy a drogellenes hatóságok kiemelt figyelmet fordítanak ezekre a rendezvényekre. Az sem szokatlan, hogy a munkájukhoz informátorokat is beszerveznek, akik segítenek lecsapni a dílerekre, erre lehetőséget adnak a román törvények is. Arra talán már felvonják sokan a szemöldöküket, hogy a román hatóságok „ráálltak” Tusványosra is, mert kézenfekvőnek tűnhet számukra lejáratni a nagy múltú erdélyi magyar rendezvényt azzal, hogy drogtanyának kiáltják ki.

Az azonban már egészen szokatlan, hogy felvételek is nyilvánosságra kerüljenek egy informátor beszervezési kísérletéről. Márpedig február 19-én ez történt: megjelent a YouTube-on egy hanganyag arról, ahogy a román rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának (BCCO) egyik csíkszeredai munkatársa megpróbál beszervezni egy csíkszeredai fiatalt.

A hanganyag feltöltőjének célja egyértelműen az „informátor” lejáratása volt, mert a fotóját és a nevét is közzétette a kezdőképen. A portréhoz román és magyar nyelvű kísérőszöveget is mellékelt a „szeredai szifonról (besúgóról – szerk. megj.)” és „patkányról”, aki „évek óta űzi ezt a sportot” és „sokaknak kellemetlen napokat okozott”. Ez a szöveg akár a csíkszeredai alvilághoz intézett felhívásként is értelmezhető, amely szerint „itt van egy spicli, ide lőjetek!”

Mi a csíkszeredai fiatalember nevének csak a kezdőbetűit (S. A.) közöljük, a rendőr nevének közlésétől a BCCO kérésére eltekintünk. A hanganyagot feltöltő személy felhasználói nevét sem tesszük közzé, mert ezzel gyakorlatilag felfednénk az „informátor” nevét is. A hangfelvétel azonban alább meghallgatható.

 

„Rendelj meg 15-20 grammot”

A hanganyag voltaképpen összesen hét, összevágott telefonbeszélgetésből áll, ezekből az első öt S. A. és a rendőr, kettő pedig S. A. egyik barátja és a rendőr között zajlott le (mint utólag kiderült) 2017-ben, Tusványos ideje alatt. S. A. csak gyötri a román nyelvet, de a rendőr is tudogat magyarul, így valahogy szót értenek.

A rendőr az egyik felvételen elmagyarázza a csíkszeredai fiatalnak, hogyan csaljon Tusványoson csapdába egy drogdílert, akinek a neve egyébként mindkettejük számára ismert. „Rendelj meg 15-20 grammot, és nekünk el kell fognunk, mielőtt átadja neked (a kábítószert – szerk. megj.)” – okítja az „informátorát”. S. A. előzékeny, mindenre igent mond („dolgozom az ügyön”, „mihelyt megtudtam valamit, egyből hívlak”), de valójában semmilyen használható információt nem nyújt a beszervezőjének.

A rendőr pedig érezhetően elégedetlen az együttműködésükkel, és egyre türelmetlenebb. „Mozgatsz valamiket ott kint? Adsz nekem valami használható információt?” – kérdezi számon kérően az ötödik felvételen. „Igen, igen…Tegnap nem volt semmi, de ma este jönnek a rockerek a Tankcsapdára” – hangzik S. A. válasza. Az utolsó két felvételen a rendőr már nem S. A.-val, hanem a Barni nevű barátjával beszél, akit szintén megpróbált beszervezni. De vele sem megy sokra. „Az autóban ülünk, esik az eső, most nincs senki” – mondja neki a másik csíkszeredai fiatal, aki S. A.-nál sokkal jobban beszél románul.

A felvételekből kivehető, hogy a hét beszélgetésből ötben a hívások kezdeményezője S. A., egy esetben a Barni nevű fiatal, egy esetben pedig a rendőr. Ha a beszélgetés elkezdése előtti telefoncsengés hallatszik, valószínűsíthető, hogy a felvételt a hívás kezdeményezője készítette, aki öt esetben csak az informátor lehet. Feltételezéseink szerint a rendőr a hét beszélgetésből legfeljebb csak egyet rögzíthetett, azt, amelyben ő volt a hívás kezdeményezője. Így nagyon nehéz megállapítani, ki készítette valójában a felvételeket, és főként: hogyan kerültek ezek fel a YouTube-ra?

„Félek, mert azt hiszik, szifon vagyok”

Megkerestük S. A.-t, aki azt állítja, hogy tudja a választ. Szerinte a rendőr rögzítette a beszélgetéseiket, és bosszúból hozta ezeket nyilvánosságra a videómegosztón, mert semmilyen használható információval nem segítette a drogellenes hatóságokat. A 30 éves csíkszeredai férfi most attól tart, hogy a YouTube-on megjelent hanganyag miatt besúgóként könyvelik el, és bosszút áll rajta a csíkszeredai alvilág.

„Amióta a felvételek megjelentek az interneten, elveszítettem a munkahelyemet, és számos burkolt vagy nyílt fenyegetést kaptam. Azt hiszik, szifon (besúgó, áruló – szerk. megj.) vagyok, pedig nem árultam el senkit” – mondta a Maszolnak a kétségbeesett férfi, aki attól tart, felgyújthatják az autóját, vagy bántalmazhatják rokonait. Aggodalmát jelzi, hogy S. A. nem a városban, hanem egy Csíkszereda melletti település egyik eldugott mellékutcájában volt hajlandó találkozni a munkatársunkkal.

Mint megtudtuk, két évtizede él Csíkszeredában, és hamar kapcsolatba került a BCCO rendőrével, akinek a hangja a felvételeken hallható. „Folyamatosan keresett, és azt akarta, szolgáltassak neki információkat a csíkszeredai drogkereskedelemről” – kezdte beszélgetésünket a láthatóan felzaklatott fiatalember. Beszámolója szerint a rendőr megállította az utcán, telefonálgatott neki, folyamatosan arra kérte, hogy adjon információkat a helyi alvilágról, amellyel voltak is kapcsolatai. Három évvel ezelőtt fordult komolyra a helyzet. „Akkor én Tusványoson főtt kukoricát árultam. A rendőr azt akarta, hogy figyeljem a táborban a drogok mozgását, próbáljak meg vásárolni, hogy lebuktathassák a terjesztőket” – mondta el a beszervezési kísérletekről.

S. A. elmondta, a rendőr bosszújának tekinti azt is, hogy három hete rajtaütésszerűen házkutatást tartott a lakásán a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT). „Maszkos kommandósok rontottak be hozzám, akiket a rendőr küldött rám. Minimális mennyiségű, saját fogyasztásra szánt marihuánát találtak nálam. Mindent magamra vállaltam, azt mondtam, Brassóban vásároltam saját használatra. Sosem árultam el senkit!” – hangoztatta a csíkszeredai fiatal, aki többszöri visszakérdezésünkre is tagadta, hogy a felvételeket ő maga készítette. 

A BCCO vizsgálata még nem zárult le

A BCCO egy nagy önállóságot élvező, regionális egységekből álló szervezete a Román Rendőrségnek. Hargita megye a marosvásárhelyi központú regionális egységhez tartozik. Ennek a parancsnokát, Dan Codruț Ionelt kerestük meg a kérdéseinkkel. A felügyelő írásban adott válaszában megerősítette, hogy a csíkszeredai fiatal által megnevezett rendőr valóban a BCCO munkatársa és valóban „kapcsolatba lépett” S. A.-val. Azért kérte szerkesztőségünket, hogy a nevét ne hozzuk nyilvánosságra, mert szerinte ez veszélyeztetné a csíkszeredai munkatársuk jövőbeni – specifikus – bűnfeltáró tevékenységét.

A parancsnok elhárította azt a vádat, hogy a DIICOT által tartott házkutatást a munkatársuk „rendelte meg”. Emlékeztetett, hogy a büntetőjogi perrendtartás szerint a házkutatásokat az ügyészség (jelen esetben a DIICOT) kezdeményezi, a házkutatási parancsot pedig a bíróság állítja ki. „Egy bűnügyi rendőr, bármelyik szervezethez tartozik is, soha nem kezdeményezhet házkutatást” – olvasható Dan Codruț Ionel válaszában.

A parancsnok közölte: az eddigi vizsgálataik szerint a YouTube-on megjelent hangfelvételeket nem az S. A. által megnevezett rendőr készítette és nem is ő töltötte fel a videómegosztóra. Hozzátette azonban, hogy a vizsgálatok még nem zárultak le, és ha a továbbiakban kiderül, hogy a szóban forgó rendőr nem tartotta tiszteletben a törvényeket és a nyomozás szabályait, „ennek megfelelő módon” járnak majd el ellene.

Végül a BCCO marosvásárhelyi parancsnoka arra biztatja S. A.-t, hogy forduljon a hatóságokhoz, ha úgy érzi, hogy a hangfelvételek nyilvánosságra kerülése óta veszélyben van a testi épsége vagy csorbultak az alapvető szabadságjogai. „Nyújtson be bűnvádi panaszt, ezt az illetékesek kivizsgálják, és ha bűncselekmény történt, a tetteseket büntetőjogi felelősségre vonják” – tanácsolja Dan Codruț Ionel a csíkszeredai fiatalnak.








EZT OLVASTA MÁR?

X