Felmérés: megállíthatatlannak tűnik a Fidesz


-A A+

A Fidesz kivételével mindegyik magyarországi politikai erő az előző havival azonos támogatottságot élvez – derül ki az IPSOS közvélemény-kutató intézet legfrissebb felméréséből, amely december első felében készült az ország felnőtt lakosságának körében.

43 százalékos távolságtartás

A teljes népesség körében a Fideszt – az előző havi 27 százalék után – jelenleg 26 százalék támogatja. Ennek alig több mint felét, 15 százalékot ér el az MSZP 15. A Jobbik már a 10 százaléktól is eléggé messze került, mindössze 7 százaléknyi szavazatot összesítene. Nem jutna be a parlamentbe az Együtt-PM, amelyre csak a megkérdezettek 3 százaléka voksolna, a Demokratikus Koalíció valamint a Lehet Más a Politikai (LMP) pusztán 2-2 százalékot ért el. A biztos pártválasztók 2,5 milliónyian vannak.

A felnőtt lakosság 43 százaléka nem választ a pártok közül, amely arány megegyezik a négy évvel korábbival, tehát jelenleg ugyanolyan mértékű a politika szereplőitől való távolságtartás, mint az előző ciklus hasonló időszakában – állapított meg az Ipsos.

Biztos választók

Az Ipsos összegzése szerint a biztos pártválasztók, azaz a 2014 tavaszi választáson bizonyosan voksolók körében a Fidesz – némi csökkenést mutatva – 47 százalékkal vezet. Az MSZP ez alkalommal is csupán nem sokkal több, mint a felét éri el a Fidesz eredményének, 27 százalékkal a második, a Jobbik 12 százalékkal a harmadik. Az Együtt-PM a biztos pártválasztók esetében 6 százalékkal már valamivel az 5 százalékos bejutási küszöbérték felett van, a Demokratikus Koalíció 3 százalékot ér el, az LMP pedig mindössze 2 százalékot.

A biztos pártválasztók csoportjába jelenleg a választásra jogosultak egyharmada, több mint 2,5 millió szavazópolgár tartozik. A Fidesz 1,2 millió elszánt szavazóval indíthatja a választási kampányt, az MSZP-nek viszont alig 700 ezer stabil támogatója van. A Jobbik 300-350 ezer eltökélt voksolóval vehet startot, az Együtt-PM bő 150 ezer főre egész biztosan számíthat, a Demokratikus Koalíciónak közel százezer tántoríthatatlan híve van, az LMP nagyjából 50 ezres biztos szavazói táborral rendelkezik az Ipsos közvélemény-kutatása szerint.

Az elemzése kitér arra: a pártok szavazóbázisukat elsősorban abból a csoportból növelhetik, amelynek tagjai a választás biztos résztvevőjének tekintik magukat, de egyelőre nincs olyan politikai erő, amelyre most rászavaznának.

 „Aktív…

A szavazásra jogosult polgárok 8 százalékára jellemző ez az „aktív bizonytalanság”. Főképpen a negyvenes-ötvenes éveikben járók, a kistelepüléseken élők várnak a pártok jelzéseire. A felmérés szerint egyébként inkább az ellenzék indulna nagyobb eséllyel az „aktív bizonytalanok” megszerzésére. E csoport véleményének megfelelően ugyanis a többség szerint jelenleg rossz irányba haladnak a dolgok – ezt 58 százalékuk tartja így, 26 százalékuk elégedett viszont az aktuális helyzettel. Az „aktív bizonytalanok” további 37 százaléka úgy véli, mindenképpen kormányváltásra lenne szükség, 22 százalékuk szerint viszont a mostani kabinetnek kellene maradnia.

…és mozdítható bizonytalanok”

Ugyancsak fontos szavazói közeg a mozdítható bizonytalanoké – derül ki az Ipsos felméréséből. A választókorúak 9 százalékának az a sajátossága, hogy valószínűsíti, de nem tartja biztosnak a részvételét, emellett pedig híján van a pártpreferenciának is. Az Ipsos szerint velük kapcsolatban kettős feladat vár a politika szereplőire: egyrészt fel kellene erősíteniük bennük az aktivitás érzését és eközben pedig maguk mellé kellene állítani őket.

Leginkább a húszas, harmincas korosztályhoz tartozók és az érettségizettek körében találhatóak mozdítható bizonytalanok. Az Ipsos szerint, ha az ellenzéki pártok élnek az adódó lehetőséggel, akkor ebből a csoportból már elég sok voksot tudnak begyűjteni. Túlnyomó részük, kétharmaduk ugyanis elégedetlen az ország jelenlegi helyzetével, 45 százalékuk a kormány távozását szeretné. A Fidesz számára kevesebb tartalék jöhet innen: csupán egynegyedük érzi úgy, hogy Magyarország jó úton halad, és mindössze 17 százalékuk állítja azt, hogy a kormányzás megfelelő kezekben van.

Tétovázó pártszimpatizánsok

Az Ipsos közvélemény-kutatásából kitűnik az is, hogy a választások kimenetele szempontjából lényegesek azok a szavazók is, akiknek van preferált pártjuk, de jelenleg passzívak, vagy legalábbis nem jutottak még döntésre a részvételt illetően.

A pártok e belső tartaléka népes csoport, a választók egynegyede, 2 millió ember tartozik ide. Ha teljes mértékben sikerül a tétovázó pártszimpatizánsokat az urnákhoz elvinni, az leginkább a Fidesz esélyeit növeli. A velük szimpatizálók négytizede ugyanis ebben a pillanatban nem aktív. A kormánypárt nyolcszázezer ilyen potenciális támogatóval rendelkezik, a mellettük való elköteleződés adott. Az MSZP aktuális hívei között is négytizednyien visszafogottak a részvételt illetően, ez félmilliós belső tartalékot jelent. Ugyanilyen számítás alapján a Jobbiknak 200-250 ezres, az Együtt-PM-nek, a Demokratikus Koalíciónak és az LMP-nek 100-100 ezres, tulajdonképpen már meglévő, de aktivizálandó tábora van.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X