Magyarország történelme során eddig hat miniszterelnökének életét oltotta ki kivégzőosztag. A sort Batthyány Lajos gróf nyitotta 1849-ben, a Horthy-korszak végének négy miniszterelnöke, Imrédy Béla, Bárdossy László és Sztójay Döme és Szálasi Ferenc kivégzésére 1946-ban került sor, a kivégzett kormányfők sorát Nagy Imre zárta 1958-ban, aki fölött a forradalom utáni megtorlás által újjáélesztett népbíróságok törtek pálcát.

Szálasi Ferenc volt az egyetlen, aki a legsúlyosabb büntetés kiszabását nem kerülhette volna el. Ő volt – Károlyi Mihályt leszámítva – a magyar polgári állam történetében az egyetlen politikus, aki állam- és kormányfő is volt egyszerre, ő volt tehát az egyetlen magyar államfő is, akit kivégeztek. Fölötte – nyilas társaival egyetemben – népbíróság ítélkezett.

Az első népbíróságok egyébként Bulgáriában kezdték meg működésüket 1944. október 6-tól. Magyarország az 1945. január 20-i moszkvai fegyverszüneti egyezményben kötelezte el magát a háborús bűncselekményekkel vádolt személyek letartóztatására, a fölöttük való ítélkezésre és adott esetben kiadatásukra. 1945. január 25-én már meg is született az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendelete a népbíráskodásról.

 A jogszabály húsznál is több tényállást sorol fel, amely háborús bűnnek, népellenes bűntettnek, vagy népellenes vétségnek minősült. A kormányrendelet létrehozta a népbíróságokat, a vád képviseletére pedig a népügyészségeket. Minden népbírósági tanácsba a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front öt pártja delegált 1-1 tagot, azaz a testület egy kommunista, egy szociáldemokrata, egy független kisgazdapárti, egy polgári demokrata párti és egy parasztpárti jelöltből, bíróból állt, akiket egy szakember, a tanácsvezető bíró segített.

A háborús főbűnösök védelmét csak kirendelt védő láthatta el, mert az önkéntes megbízást az ügyvédi kamara a tagsági becsülettel összeegyeztethetetlennek találta.

A Németországba menekült „nemzetvezető”

Budapest ostroma még tartott, amikor az első népbírósági ítélkezésre sor került. 1945. február 3-án ítéltek halálra Pesten egy keleti fronti munkaszolgálatos egység három keretlegényét. A kegyelmi kérvények gyors elbírálását követően kettejükön az ítéletet már másnap végrehajtották: az Oktogon lámpavasaira húzták fel őket, a fronttól alig néhány kilométerre.

Esetükben nem is a bűnösség megállapítását érte kritika (az alájuk rendelt „muszosokat” ugyanis a halálba hajszolták), hanem magát az eljárást, ugyanis a népbíróságokról szóló kormányrendelet csak február 5-én lépett hatályba.

Szálasi Ferenc 1945. március 27-én távozott Németországba, ahol feleségül vette jegyesét, Lutz Gizellát – éppen Hitler és Eva Braun esküvőjének napján, április 29-én. A „nemzetvezető” hat nap múlva több társával együtt az amerikai hadsereg fogságába került.

A Budapesti Népügyészség ezután kezdte meg a listák összeállítását a legfőbb háborús bűnösökről, akik kiadatását kérték a nyugati hatalmaktól. Az első lista élén természetesen Szálasi állt, de rajta volt a Nemzeti Összefogás Kormánya önelnevezésű nyilas kormány tagjainak többsége, így az 1944. októberi hatalomátvétel után vezető posztot már nem vállaló Endre László is.

1945. október 3-án landolt Mátyásföldön a kiadatott háborús bűnösöket szállító az első amerikai repülőgép, fedélzetén Bárdossy Lászlóval, Imrédy Bélával, Endre Lászlóval és Szálasival.

Ártatlannak vallotta magát

A nyilas vezetők pere 1946. február 5-én kezdődő tárgyalása helyszínéül a Zeneakadémia nagyterme szolgált. A vádlottak között ott volt Beregfy Károly, Kemény Gábor, Szöllősi Jenő és Vajna Gábor, a Szálasi-kormány tagjai, Csia Sándor és Gera József pedig vezető nyilas pártpolitikusok voltak. Az 5+1 tagú bíróságot Jankó Péter tanácselnök vezette (ő mondta ki első fokon a halálos ítéletet Rajk Lászlóra is három évvel később, ám akkorra a népbíróságok már a Rákosi vezette tisztogatások eszközei voltak). A hét vádlott személyi adatainak taglalása során máris gúnyos derültség futott át a tömegen, mikor Jankó kérdésére: „mi a foglalkozása?” Szálasi azt válaszolta: „Magyarország nemzetvezetője”.

A volt diktátor nem érezte magát bűnösnek, Mint kifejtette, bízott a németek győzelmében, amelyet az új, fejlesztés alatt álló fegyverekre alapozott. Elmondása szerint erre a következtetésre Churchill félelme és Hitler bizonyos utalásai vezették. Az ügyészek természetesen a legsúlyosabb büntetést, míg a védők irgalmas ítéletet kértek.

Bár a népbírósági törvénykezés minden esetben erős érzelmi túlfűtöttségről árulkodott és az ítéleteket is történelmi kontextusba helyezték, Szálasinak egész ideológiai-politikai védőbeszédet engedélyeztek az utolsó szó jogán, aki aztán nem fukarkodott a szavakkal: négy órán keresztül mondta utolsó beszédét. A volt nemzetvezető igazságosságáról és „halálosan szeretett nemzetéről” értekezett.

Beszéde második felében Szálasi a zsidókérdésről is beszélt. Véleménye szerint ő egy külön zsidó államban képzelte el a zsidóság jövőjét, és magyarázkodott a nyilasok zsidópolitikájának véres mozzanataival kapcsolatban is. Ekkor már nemcsak a közönség, de az ügyészek is közbeszóltak, mire Szálasi végül is lezárta négyórás beszédét, a nevéhez fűződő legismertebb idézetével zárta szavait: „nemzetünk szolgálatában meg lehet halni, de elfáradni soha”.

Kötél által

A bíróság 1946. március 1-én hirdetett ítéletet. Mind a hét vádlottat bűnösnek találták háborús bűncselekményekben. Szálasit az alábbi bűntettekben találta bűnösnek a bíróság: emberek törvénytelen kivégzése, vagy megkínzása, Magyarországnak a háborúba történő fokozottabb belesodrása (vezető állásban kifejtett tevékenységgel), a fegyverszünet megkötésének megakadályozása, és a nyilas kormányzatban való vezető állás vállalása.

Szálasi Ferencet és vádlott-társait kötél általi halálbüntetésre, vagyonelkobzásra, mellékbüntetésként pedig politikai jogaik gyakorlásának 10 évi felfüggesztésére ítélte a népbíróság (ez utóbbira azért volt szükség, ha a fő büntetésükre kegyelmet kapnának).

Fellebbezési jog a népbírósági rendszerben nem lévén, valamennyi vádlott kegyelemért folyamodott. Szálasi védője börtönbüntetésre kérte átváltoztatni az ítéletet, vagy legalább a halálbüntetés helybenhagyása esetén a kötél általi végrehajtást golyó általira változtatni – tekintettel katonatiszti múltjára.

Szálasi Ferencet, Gera Józsefet, Vajna Gábort, Beregfy Károlyt és az Imrédy-perben bűnösnek talált Rajniss Ferencet 1946. március 12-én adták át a hóhérnak. A volt nemzetvezető a Markó utcai fogház bitófáján végezte be pályafutását. A Népbíróságok Országos Tanácsának kegyelmi tanácskozására csak másnap került sor, ám a Tildy Zoltán köztársasági elnök elé kerülő előterjesztésben már csak Csia Sándor, Kemény Gábor és Szöllősi Jenő bízhatott – kevés reménnyel. Rajtuk március 19-én hajtották végre a halálos ítéletet.