Romániai és magyarországi történésekről, Trumpról, populizmusról, az erőszak kérdéséről beszélgettünk Judith Butler filozófussal. A Berkeley Egyetem Retorika és Összehasonlító Irodalomtudomány Tanszékének professzora a egyenlőség és szabadság, a diszkrimináció elleni harc mellett foglalt állást válaszaiban.

A Román Ortodox Egyház azért gyűjtött aláírásokat, hogy az alkotmányban rögzítse: a házasság egy férfi és egy nő szabad akaratából jön létre. Mit tehetnek egy ilyen környezetben Európa legvallásosabb országában, a homofóbia elterjedése mellett azok, akik nem értenek egyet a módosítással?

Fontos volna megszólítani keresztény szervezeteket, amelyek Európa-szerte támogatják az azonos neműek házasságát. Végül is létezik egy olyan keresztény tradíció, amelyik értékeli a szerelmet, és elfogadja, hogy szerelem alakul azonos neműek között is. Fontos ugyanakkor hivatkozni olyan diszkrimináció-ellenes törvényekre, amelyek jelenleg érvényben vannak Romániában, függetlenül attól, hogy az Európai Unióból származnak vagy máshonnan. A jogi feladat érvelni amellett, hogy ez a jellegű diszkrimináció alap nélküli, ha tágabb értelemben gondolunk az illegalitás és diszkrimináció más típusaira. Lehetséges, hogy azok, akik az azonos neműek házasságának legalizálásáért dolgoznak, más frontokon is jelen kell legyenek a nemi egyenlőség megvalósításáért, és a nemi diszkrimináció elfogadhatatlanná tételéért – ez a transzneműeket is magába foglalja, persze. Ezek a küzdelmek összekapcsolódnak.

Magyarországon a kormány a Közép-Európai Egyetem (CEU) ellen lépett fel, ez ellen ön is tiltakozott. Mit gondol a kormány motivációiról és a CEU ellehetetlenítésének hatásáról?

Örvendek, hogy a CEU még működik, és remélem, hogy érvényesülnek azok a globális törekvések, amelyek életben tartanák. Tudatában vagyok annak, hogy milyen nagyszerű történelmi múltja van a humán tárgyak és társadalomtudományok területein, a gender studies programja pedig Kelet-Európa legjobbjai között van. Fontos lesz kihangsúlyozni az egyetem értékeit, a kritikus gondolkodás fontosságát és azt a globális szintű kommunikációt, amelyet támogat. Ha a CEU bezár, szívfájdalom és düh fogja bejárni a világot.

Sok szó esik a populizmus elterjedéséről mint negatív jelenségéről, ön azonban különbséget tesz negatív és pozitív populizmus között. Hogyan működik a populizmus két formája? Amikor politikai szereplők az emberekre hivatkoznak, akkor tulajdonképpen kire hivatkoznak – kik „az emberek”?

Persze, minden populista az emberekre hivatkozik, de minden populista egyben alakítja is az emberekről való képet. Nincs lehetőség kikerülni ezt a speciális paradoxont. A populizmus önmagában nem politikai oldal, a spektrum bármelyik pontját jellemezheti. Időnként pedig azt a helyzetet írja le, amikor tömeges felháborodás követi pártok betiltását vagy politikai oldalak kriminalizálását. Azt gondolom, hogy fontos megérteni a felháborodás-hullámokat és izgatottságot, amelyek néha arra kényszerítenek embereket, hogy valamilyen módon szavazzanak. Ha meg akarjuk győzni őket, hogy egy demokratikus irányba mozduljanak el, értenünk kell az érzelmi gyökereiket és az álláspontjaikat.

A populizmus nem irracionális, és gyakran beszédes. Ismernünk kell, hogy mi történik populista mozgalmakban, hogy megértsük a gazdasági nélkülözés, a politikai kétségbeesettség, a migrációtól való félelem hatásait. Ezt a bázist erős gazdasági víziókkal kell megközelítenünk, amelyek tartalmazzák az egyenlőség elvét és ellenzik a bizonytalanság formáit, amelyek tartalmazzák a politikai remény formáit és nyitottabb, kevésbé xenofób megközelítéseket a bevándorlók jogait illetően. A populizmus politikai érzelmek mutatója, és ekként lehet értelmezni.

Egy interjúban megjegyzi, hogy Donald Trump a baloldalt és a liberálisokat az elnyomás eszközeiként tünteti fel, „egy rakás cenzorként”, az elnök maga meg úgy tesz, mintha az emancipáció hajtómotorja volna. Mit tehet az ellenoldal egy ilyen retorikai manipulációval szemben?

Meg kell mutatnunk, hogy az egyenlőség, szabadság, antirasszizmus melletti kiállás miért igenlő életmód, és hogy ez miként vezet el egy tartós meg igazságos együttéléshez, miként enged a szűkös nemzetállami határokon túl élni és gondolkodni minket. A baloldali mozgalmak végül is ellenzik a diszkriminációt és gyűlöletet, mert az egyenlőséget, szabadságot igenlik, és egy olyan társadalmi víziót, amely túllép a kizsákmányoláson és kisajátításon. Ezt a víziót érthetőbbé kell tenni, igenlőként és mindenkire érvényesként ismertetve, amely lehetővé teszi, hogy megóvjuk a bolygót és közös világunk.

Mit gondol Richard Spencer (az amerikai szélsőjobboldal egy közismert figurája – a szerk.) megütéséről? Beszélhetünk olyan körülményről, amelyben a fizikai erőszak indokolt, például ha egy erőszakos cselekedettel az erőszak továbbterjedését állítanánk meg?

Nem támogatom az erőszakot, ezért nem tudom megbocsátani ezt a tettet. Azt sem tudom megbocsátani, hogy a kaliforniai Berkeley Egyetem kampuszát rongálták meg (miért támadnád meg a Martin Luther King Központot, amikor ő volt az emberi jogi mozgalom vezetője, a baloldal legnagyobb csodálatának egyik alakja?).

Erőszak nélkül hogyan juthat be valaki a mainstream médiába? Ez egy hatalmas kérdés. De soha nem volna szabad elválasztani egy másik kérdéstől: milyen módon szeretne megjelenni a mainstream médiában a baloldal? Én azt javasolnám, hogy az eszközök, amelyekkel ellenállunk az elnyomásnak, legyenek az eszközök arra is, ahogyan a világ jövőjét építjük. Az erőszakmentesség tehát elengedhetetlen.