Hogyan működik az orosz propaganda, miben más a nyugati mainstream sajtóhoz képest? Megfelelőek-e azok az intézkedések, amelyekkel állami és vállalati szinten próbálnak fellépni ellene? Ezekre a kérdésekre és továbbiakra válaszolt Krekó Péter politológus és szociálpszichológus, a magyarországi Political Capital Institute munkatársa.

Induljunk ki két hipotézisből, ha az orosz propaganda sikerességét vizsgáljuk: az egyik, hogy nem ismertük fel, a másik, hogy tetszetős a tartalma. Mennyire életszerűek ezek a feltételezések?

Ami vonzóvá teszi az orosz propagandát – és ez legjobban az Egyesült Államokban, a Russia Today példáján ragadható meg jól – az valóban egy olyan populista narratíva felmutatása, amin szeretünk csámcsogni. A politikai vezetők korruptak, a nagy vállalatok ellene dolgoznak a demokráciának, erkölcsi hanyatlás van, összeesküvések vannak a háttérben – ezek a narratívák, amelyekre a nyugati akciófilmek jelentős része is épül, a bulvárlapokkal együtt.

Tegnap bekapcsoltam a Russia Today-t – amelyet már Magyarországon is élvezhetünk, vélhetően a kormány politikai nyomására –, ahol az amerikai egyetemekről beszéltek: olyan dolgokat ragadtak meg, amelyek néha létező problémát, de csak az egyik oldalt mutatták meg: a fraternity-bulikat, az ivászatot, nemi erőszakot, de sem az egyetemek színvonalát, sem a kutatótevékenységet, sem azt nem mutatták be, hogy máshol is vannak ilyen problémák.

A másik, amit említettél: tényleg nem vagyunk erre felkészülve. Most kell a nyugati társadalmaknak megtanulniuk azt, hogy igen, fontos a szólásszabadság, de egy olyan helyzetben, ahol információs hadviselés zajlik, ott nem csak egy véleményként kell tekinteni egy ellenséges állam médiájára, hanem fegyverként. Ez nem a béke, hanem a háború paradigmája. Kell egy idő, amíg felkészülünk erre, és azt látjuk, hogy ahol kicsit jobban figyeltek – például Franciaországban, Németországban – ott kisebb hatása tudott lenni az orosz propagandának.

Bizonyos mértékben a nyugati sajtóra is elmondható az egyoldalú narratíva, ugyanakkor a Russia Today-ben is találni egészen jó interjúkat, amelyekben valóban megjelenik a nyugatkritika, de nem egy diktatórikus paradigmát alkalmazva, hanem éppen a demokratikusabb világot hirdetve.

A második felvetéssel kezdve: éppen ez a megtévesztő benne. A Russia Today profi, vannak benne normális tartalmak, de ezek keverednek egyébbel, például német neonácik, vagy össszeesküvés-elmélet hívők, mint Alex Jones, vagy amerikai neonácik, mint Richard Spencer megszólaltatásával. Ezeket a szereplőket mint szakértőket láttatják. Ilyenkor látszik, hogy mi a cél: egy erős, radikális rendszerellenes narratíva, amelynek úgy kell tűnnie, mint egy elfogadott, mainstream tartalom.

A nyugati média is nyilvánvalóan elfogult, az orosz propaganda viszont egy olyan torz tükör, ami egyébként koszos is: valami furcsát látunk benne, a nyugati társadalmak eltorzított, homályos formáját. Néha pedig nyílt hazugságok vannak benne: amikor a Malaysia Airlines 17-es járatának megtörtént a katasztrófája, a Russia Today egy-két óráig azt mondta, hogy az orosz szakadárok lelőttek egy ukrán harci repülőt, majd egyik pillanatról a másikra változott, és már ukrán szakadárokról volt szó, akik személyszállító gépen lőttek le. De volt olyan műsor is, amelyben arról beszéltek, hogy Hillary Clinton sátánista szektákkal tartják a kapcsolatot. Az elfogult tudósítástól kezdve a teljesen egyértelmű kamuhírgyártásig a teljes spektrumot átölelik.

Friss hír, hogy a Google hátrább sorolja találataiban a Russia Today és a Sputnik News híreit, a Twitter, a Facebook is fellép az orosz propaganda, a kamuhírek ellen. Két fenntartás fogalmazódik meg bennem erről. Az egyik, hogy ezek a techóriások a felhasználók kizárásával döntenek ezekről a kérdésekről, a másik, hogy gyakran más lapok olvasottságát is megnyirbálják így.

A techóriások erős nyomás alatt vannak az államok részéről, mert az a narratíva, hogy miattuk tud ilyen erős lenni az orosz propaganda – amit én túlzásnak tartok. A cégek ezért előreszaladnak, hogy az államok ne kezdjék el túlszabályozni ezt a területet. A cégek lépéseivel viszont egyet tudok érteni. Ne felejtsük el azt, hogy a Facebook, Twitter szelekciós algoritmusai eleve úgy vannak kifejlesztve, hogy bezárjanak minket egy visszhangzó szobába, ahol szinte csak a miénkéhez hasonló véleményekkel találkozhatunk. Ez, ha úgy vesszük, eleve a szólásszabadság, a szabad tájékozódás bizonyos fokú korlátozása.

A fő kérdés az, hogy mi a paradigmánk, a háború vagy a béke? Ha a béke paradigmájában gondolkodunk, akkor a szólásszabadság minden fölött álló érték, amit csak extrém esetben lehet korlátozni, például ha egy népcsoport kiirtására szólítanak fel. Ha a háború paradigmájában gondolkodunk, akkor az más országokból származó, ellenséges üzenetre fegyverként kell tekinteni – és azt hiszem, hogy most inkább ebben a helyzetben vagyunk. Azt se felejtsük el, hogy Oroszország nem most kezdte a válaszlépéseket, kizárják a nemzetközi médiát, a Szabad Európa Rádió például régóta nem sugározhat Oroszországban. Ezért gondolom, hogy az olyan csatornákkal szemben, amelyek jól bizonyíthatóan a Kreml mint politikai aktor ellenséges szándékait közvetítik a nyugat felé, korlátozásokat kell eszközölni.

A napokban lehetett olvasni, hogy az Európai Unió beszáll az orosz kamuhírekkel szembeni harcba. Mennyire lehet hatékony egy ilyen nyílt anyagi támogatás szemben az alattomos eszközökkel, amelyeket szintén lehetne alkalmazni? Ebből az orosz fél remek összeesküvés-elméleteket gyárthat.

A nyugat bármit is tesz, kihoznak abból összeesküvés-elméleteket. Én jó dolognak tartom, hogy többet áldoznak ilyen célokra – az orosz állam sokkal többet költ ilyesmire, mint a nyugati világ. Hogy Kínáról most ne is beszéljünk.

A másik lehetőség valóban az lenne, amit említesz, hogy hasonló eszközöket vessünk be az orosz propaganda ellen. Ez azonban nem csak erkölcsi szempontból nemkívánatos, de lehetetlen is, mert az orosz társadalom nyilvánossága sokkal zártabb, mivel a Kreml azzá teszi. Több donorszervezetet nemkívánatossá nyilvánítottak például, ami azt jelenti, hogy akár börtönbe is zárhatnak valakit, aki csak elment egy rendezvényre. A beavatkozási kísérletek tehát nemcsak azért veszélyesek, mert elmérgesedhet a nemzetközi viszony, hanem mert azok, akik helyi szinten az aktorok lehetnek, könnyen börtönbe kerülhetnek. Ugyanazokat az eszközöket, amiket Oroszország használ, és amelyeket elítél a nyugat, nem biztos, hogy használhatunk, ráadásul lehet, hogy mindez Putyint erősítené. Ő addig tud erős lenni egy most egyébként nem annyira acélos gazdasági helyzetben, amíg ő el tudja játszani a nyugattal szemben fellépő nagy hős szerepét.

Nem feltétlenül oroszországi aktorokra gondoltam, hanem trollhadsereg felállítására, hamis Twitter-fiókokra stb. Nem tudom, léteznek-e ilyenek nyugati támogatással…

Vannak ilyen tervek, egyes balti országok már próbálkoztak is alapvetően a saját társadalmukra fókuszálva az online térben trollok ellen küzdő „elfhadsereg” felállításával. A poszt-szovjet szféra egyes országaiban és a nyugati országokban fel kell venni a harcot a trollokkal, botokkal, és ehhez politikai akarat és források kellenek.

Mi az orosz propaganda hosszú távú célja?

Beszélhetünk taktikai és stratégiai célokról. Az előbbi konkrét döntések, választások eredményének a befolyásolását jelenti. Az erős orosz jelenlét több helyen is bebizonyosodott, de nem tudjuk egyik esetben sem kimondani azt, hogy a végeredmény nekik köszönhető. Az amerikai elnökválasztás, a brexit, a holland referendum Ukrajna társulási szerződéséről, a német, a francia választás mind olyan példák, ahol orosz hackerek, szereplők fontos szerepet játszottak. Az első három esetben ráadásul az általuk kívánatosnak tartott kimenet történt meg.

De ismétlem, ezek nem voltak mind sikeres kísérletek, jó példa erre a francia választás eredménye, ahol a Kreml médiája által ördögként lefestett Macron nyert az Ororszország által pénzzel is támogatott Marine Le Pennel szemben. Ha kellően felkészültek a politikai szereplők, akkor az amerikai eredmény és a brexit inkább a kivétel marad, és nem a szabály. Ne gondoljuk azt, hogy az orosz propaganda és Putyin mindenható, azt meg főleg ne, hogy az orosz állam mindenható: egy erős nukleáris arzenállal bíró, de gyenge gazdaságú, csökkenő népességű országról van szó, amelynek sikerült elhitetnie, hogy mindenről ő dönt, rajta állnak a nyugati választások eredményei.